23 °C Budapest

Jóval kevesebbet keresnek a védőnők a kollégáiknál

2017. március 20. 09:01

Keveslik a fizetésüket és diszkriminatívnak tartják a védőnők a többi egészségügyi dolgozóhoz képest - írja a Világgazdaság.


Már 600 védőnő adta fel azt az egységesen megfogalmazott levelet, amelyet az alacsony fizetésük miatt postáztak több mint húsz közjogi méltóságnak. Hiszen miközben a védőnőkre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a kórházi vagy szakellátásban dolgozó, főiskolai végzettségű kollégáikra - így a kötelező kamarai tagság s a kreditszerzési kötelezettség -, az alapellátásban foglalkoztatott védőnők nem tartoznak az egészségügyi bértábla hatálya alá.

Bár tavaly költségvetés kétmilliárd forintot megszavazott a védőnők illetményének emelésére, voltak olyan védőnők is, akiknek egyáltalán nem emelkedett a fizetése. Ráadásul 2018-2019-re a védőnőknek semmilyen fizetésemelés nincs betervezve, viszont az egészségügyi szakdolgozói bértábla évről évre nő, hamarosan a diplomás védőnők bére 50-60 ezer forinttal kevesebb lesz, mint a hasonló diplomás végzettségű egészségügyi szakdolgozóké - mutatott rá a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 07:30