Szabálytalan közfoglalkoztatás: 250 milliónyi támogatást vissza kell fizetni

2017. március 7. 08:32

Harminc közfoglalkoztató esetében tártak fel súlyos szerződésszegést, közel negyedmilliárdnyi szabálytalanul felhasznált támogatást kell visszafizetni, hat közfoglalkoztatóra pedig rendbírságot szabtak ki - írja a Világgazdaság.

Tizenkét esetben olyan súlyos visszaélés történt, hogy a hatóságok feljelentést tettek egyebek között sikkasztás és költségvetési csalás gyanúja miatt - tudta meg a lap a Belügyminisztériumtól. A szabálytalanságokat elkövető 30 közfoglalkoztató esetében vissza kell fizetni a már kifizetett támogatás összegét. Országosan összesen 287,5 millió forintot követelnek vissza a hatóságok, a múlt év végéig azonban csak alig több mint az esetek felében történt meg a pénz legalább egy részének visszaadása.

A szerződésszegők leggyakrabban települési önkormányzatok. A legsúlyosabb esetekben feljelentést tettek a hatóságok. Tíz esetben ismeretlen tettes, két esetben konkrét személy ellen született feljelentés a többi között költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása, számvitel rendjének megsértése, a közfoglalkoztatási program költségeire folyósított támogatás céltól eltérő felhasználása, illetve sikkasztás gyanúja miatt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 20:32