Németországban az utóbbi időben az egyik legnagyobb politikai vitát egy új adónem bevezetésének terve váltotta ki.
Több változást is hoz az augusztus elseje, például hatályba lépnek az adótörvények módosításai. Összegyűjtöttük, mi lesz más, mint eddig.
Az adótörvény-módosításait júniusban fogadták el, és több változás is augusztus elsejével lép hatályba. Holnaptól kiküldetésnek minősül a hivatali és üzleti utazás. Ebbe nem tartozik bele a munkába járás és a munkáltató székhelyére, telephelyére történő bejárás.
Bevezetik a sportrendezvényt, mint új fogalmat. Ezzel egy időben az is változik, hogy csak sportszervezet vagy sportszövetség rendezhet adómentesen sportrendezvényt.
Újraélesztik augusztus 1-jétől a Karrier Híd Programot, ennek keretében szociális hozzájárulási adókedvezményt lehet igénybe venni, ha olyan személyeket alkalmaz a cég, akik alkalmazásukat közvetlenül megelőzően a közszférában dolgoztak.
Kevesebb támogatás
Továbbra is van lehetőség adómentes munkáltatói juttatásra, amelyek lakás vásárlásra, építésre, bővítésre, felújításra, és ilyen célra felvett hitelek visszafizetésére, de lényeges változásokkal, mint eddig. A lakáscafeteria új szabálya 8 négyzetméteres helyiséget már egész szobának számít, az ennél kisebb helyiségeket egyáltalán nem kell számításba venni, és eltűnik a félszoba fogalma is.
KATTINTS: Hétfőtől változik a lakáscafeteria: kevesebben élhetnek a kedvezménnyel
A másik meghatározó paraméter az együttlakók száma. A szobák száma 1-2 fő esetén nem haladhatja meg a 3 szobát, 3-4 fő esetén pedig a 4 szobát, máskülönben nem részesülhetnek az adómentes juttatásban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Milliós büntetés jöhet
Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert (ekáer) illetően is lesznek változások: holnaptól már azokra az áruszállításokra is vonatkozik a bejelentési kötelezettség, amelyeknél a jármű önmagában nem lenne útdíjköteles, de áruval együtt a tényleges tömege meghaladja a 3 és fél tonnát. További változás, hogy
Ugyanis a zárat sértetlen állapotban kell mindaddig megőrizni, amíg az adóhatóság el nem távolítja azt.
De ha a bejelentett termék mennyisége nem egyezik a ténylegesen fuvarozottéval, akkor is ki lehet szabni mulasztási bírságot. A bírság mértéke a bejelentett, de ténylegesen nem fuvarozott áru értékének 40 százalékáig terjedhet.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







