21 °C Budapest

Visszavonul a híres magyar politikus: ennyi pénztől esik el emiatt

2016. május 31. 16:03

Távozik a pártpolitikából Schiffer András, az LMP alapítója, vezetője. Döntését hétfő este az Indexnek adott interjújában jelentette be, amely során más érdekességek is napvilágot láttak.


A politikus az interjúban elmondta, hogy a társelnöki posztról június 1-jével, a parlamenti mandátumról augusztus 31-gyel mond le, majd ügyvédként dolgozik tovább. Párttagságát viszont megtartja.

Schiffer András 2018-2019-ben nem akar indulni egyik választáson sem. De elmondta, hogy az LMP körüli szellemi erőtér felépítésén is dolgozni szeretne a jövőben. Közéleti szerepvállalását várhatóan egy alapítványon keresztül képzeli el.

Az interjúban arról is megkérdezték, hogy a lemondással mennyi pénztől esik el:

Az elmúlt hat évben gyakorlatilag egyetlen fillér költségtérítést nem vettem fel, a taxit, vidékre, ha vonattal mentem, a vonatjegyet, saját zsebből fizettem. Azt meg már tuti nem hiszi el senki, de a képviselői fizetéssel sem vagyok kristálytisztán tisztában, mivel nem használok bankkártyát.

- mesélte a lapnak Schiffer András.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Aki a válaszát azzal egészítette ki, hogy ha pénzre van szüksége, akkor a bankfiókba megy felvenni a pénzét, ami havonta csaknem

850 ezer forintra tehető.

Gondolom, mivel ennyit utal át a hivatal. Nemcsak hogy rendes offshore cégem nincs, de ezekhez sem értek, hogy mikor mennyi a nettóm. Van, amikor kicsit kevesebb, kicsit több, mikor milyen tb-plafont hogy lépek át. De ez kikalkulálható a nyilvános adatokból. Na most amikor az én utolsó teljes ügyvédi időszakom volt 2010 tavaszán, akkor valamivel többet kerestem ennél a 850-nél. Ha hozzászámítjuk, hogy hat év eltelt, mondjuk azt, anyagilag egyáltalán nem vagyok kétségbeesve, hogy visszamegyek ügyvédnek

- tette hozzá.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?