9 °C Budapest

Meglepő őszinteséggel vallott anyagi gondjairól Gregor Bernadett

2016. május 13. 14:02

A megélhetéshez ma már nem elég a hivatástudat, ezért más bevételi forrásra is szüksége van a művészeknek - vallja Gregor Bernadett. De tényleg ilyen rosszul keresnek manapság a színművészek?

Hiába a hivatástudat, ma már nem lehet megélni a színészmesterségből - vallja Gregor Bernadett. Legalábbis a színésznő és férje, Szarvas Attila állításuk szerint éppen ezért vállalták el az Édes élet, illetve a Drágám, add az életed! c. műsorokat a TV2-n.

Jó volt látni a nagy elődeinknél, például Koncz Gáborban is, hogy hivatásként tekintett a szakmájára és ami nagyon fontos, hogy meg is tudott belőle élni. Ma már ez sajnos nincs így. Ezért mi is kénytelenek vagyunk a színházi státuszunk mellett elmenni kereskedelmi tévékhez. Nekünk is vannak sárga csekkjeink, van kocsihitelünk, a kettőnk színházi fizetéséből pedig egyszerűen képtelenség mindezeket kifizetni

- nyilatkozta a Blikknek a színésznő.

Tényleg ilyen rossz a színészek helyzete?

Habár rettentően nagy a szórás a színészfizetések között ismertségtől, illetve társulattól függően, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, átlagkeresetekre vonatkozó legfrissebb statisztikái mégis jó iránymutatóként szolgálnak. E szerint ma Magyarországon átlagosan

egy segédszínésznek bruttó 200 ezer, míg egy színésznek bruttó 275 ezer szerepel a bérszámfejtésében havonta.

Ez pedig a KSH legfrissebb, bruttó átlagkeresetekre vonatkozó statisztikái szerint azt jelenti, hogy a színészeknek bő 25 ezer forinttal több jár, mint a magyar átlagnak. A kérdés innentől kezdve már csak az, hogy az átlag munkavállalóknak mennyire fér ma bele az életébe, hogy másod- vagy harmad állást is vállaljanak főállásuk mellett.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10154177725238762

NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem