Kiderült: ennyi pénzze van valójában Soros Györgynek

MTI
2016. március 2. 10:02

Mintegy 570 milliárd dollárral lettek szegényebbek a dollármilliárdosok egy év leforgása alatt. Bár Bill Gates vagyona is csökkent, ahhoz elegendő maradt, hogy immár a harmadik egymást követő évben megőrizze az első helyet a Forbes magazin idei listáján, amely évente készül a világ leggazdagabb embereiről.

A tavalyinál 26-tal kevesebben, 1810-en szerepelnek az idei Forbes-listán, vagyonuk összértéke pedig 6480 milliárd dollár volt. Csökkent az egy milliárdosra jutó átlagos vagyon, értéke 3,6 milliárd dollár, 300 millióval kevesebb a korábbinál.
A Microsoft társalapítójának vagyona 4,2 milliárd dollárral 75 milliárd dollárra csökkent. A második helyen a tavalyi negyedik, a spanyol Amancio Ortega, a Zara ruházati áruházlánc alapítója áll, az ő vagyona 2,5 milliárd dollárral 67 milliárd dollárra nőtt. A harmadik Warren Buffet amerikai üzletember 60,8 milliárd dollárral, az ő vesztesége 11,9 milliárd dollár.

A tavalyi második, a mexikói Carlos Slim a negyedik helyre csúszott vissza. A távközlési szektorban meggazdagodott üzletember rekordösszeget, 27,1 milliárd dollárt veszített, így vagyonát "csak" 50 milliárd dollárra becsülik.
Mark Zuckerberg, a Facebook 31 éves alapítója vagyona nőtt a legnagyobb mértékben, egy év alatt 11,2 milliárd dollárral, 44,6 milliárd dollárra, ezzel a 16.-ról a hatodik helyre ugrott a listán.

Soros György vagyonát 24,9 milliárd dollárra teszik, ezzel a 23. az idei listán. A legifjabb milliárdosok a 19 éves Alexandra Andresen és 20 éves nővére, Katharina, a norvég testvérpár édesapjától örökölte vagyonát. A milliárdosok közül 66-an fiatalabbak 40 évesnél, és mindössze 190 nő szerepel a listán. A leggazdagabb nő a Forbes összesítése szerint a francia Liliane Bettencourt, aki a L'Oréal örökösnője, vagyonát 36,1 milliárd dollárra becsülik, így a 11. a felsorolásban.

Továbbra is az Egyesült Államokból kerül ki a legtöbb, 540 milliárdos a listán, majd Kína következik 251-gyel, a harmadik Németország 120 milliárdossal. A legtöbben, 1186-an önerőből lettek gazdagok, 228-an örökölték vagyonukat, míg 386-an örököltek, de maguk is gyarapították a vagyonukat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?