9 °C Budapest

Minden 3. adózónak a NAV készítheti el a bevallását

MTI
2015. október 8. 10:33

Nagyjából minden harmadik adózó helyett az adóhatóság készítheti el a személyijövedelemadó-bevallást már 2016-ban, a 2015-ben szerzett jövedelmekre vonatkozóan - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az az 1,6 millió adózó élhet a lehetőséggel, akik 2015-ben kizárólag munkáltatótól szereztek jövedelmet, semmilyen kedvezményt nem érvényesítenek és nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot.

Az érintett magánszemélyeknek azon a nyomtatványon, amelyet munkáltatójuktól kapnak idei jövedelmükről, egy jelöléssel kell 2016. január 31-ig nyilatkozniuk, hogy felhatalmazzák az adóhivatalt a bevallás elkészítésére. Ezen felül nincs egyéb kötelezettségük az szja-bevallással kapcsolatban.

Amennyiben 2016. január 31-én a magánszemélynek nincs munkáltatója, ezt a nyilatkozatot közvetlenül a NAV-nak is megteheti.

Természetesen valamennyi magánszemélynek lehetősége van adója 1+1 százalékának felajánlására munkáltatóján keresztül, vagy közvetlenül az adóhivatalnak papíron, illetve elektronikus úton megküldött nyilatkozattal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A NAV által készített bevallás ügyfélkapus bejelentkezés után megtekinthető, és ha annak tartalmával nem ért egyet az adózó, önellenőrzéssel módosíthatja. Az elkészített bevallásról kizárólag azok kapnak közvetlenül tájékoztatást a NAV-tól, akiknek visszaigényelhető, vagy befizetendő adójuk keletkezik, de külön kérésre a NAV bárkinek megküldi szja-bevallását papír alapon.

Az adótörvények számos adó-, illetve adóalap-kedvezményre (első házasok-, családi-, súlyos fogyatékos-, lakáscélú hitel-, tandíj) nyújtanak lehetőséget. Akik ezeket igénybe vehetik, azok szja-bevallásukat továbbra is a megszokott formában, illetve munkáltatójuk segítségével nyújthatják be.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.06 12:30
Miről szól ma a szervezetfejlesztés? 2026 elején sokféle válasz kering erre a kérdésre: új módszere...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 8. vasárnap
Aranka
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. február 8. 09:33