Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.
Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot

MÉG NEM VAGYOK 18 ÉVES

Munkaidőben szexeltek a magyar hivatalban

2015. június 5. 17:37

Munkaidőben esett egymásnak két kolléga a makói járási hivatalban. A dolgozók komoly büntetésre is számíthatnak.

Munkaidőben szexelt két dolgozó a makói járási hivatalban. A két munkatárs az irattárba vonult el, a tanúk szerint nem először - írja a Blikk. Mielőtt azt hinnénk, semmi baj nem lehet abból, ha valaki munkaidőben szexualizál, jó tudni, hogy ez szabályellenes. A munkavállaló ugyanis így nem teljesíti a kötelességét.

Egy munkatárs buktatta le a párt, és később kiderült, rendszeresen hódoltak ennek a közös tevékenységnek, gyakran autóval egy külső helyszínre mentek emiatt. A hivatal vezetője a lapnak elmondta, hogy már ki is hallgatták a dolgozókat.

Pénzcentrum tipp:
Ha valaki munkahelyi szexre adja a fejét, mindenképpen legyen diszkrét. A makói hivatalnokok esetében többen is látták, hogy egymást fogdosva az irattárba szaladnak, így buktak le. Ehelyett inkább külön-külön, kis idő eltéréssel érdemes a kieső, eldugott zugokat felkeresni. Érdemes figyelni a kamerákra is, nehogy az egészet végignézhesse a biztonsági őr. A kölcsönös diszkréció is fontos.

A munkahelyi szex nem erkölcsi okokból tiltott, hanem a tevékenység jellege miatt. Jelesül, hogy nem tartozik a munkaköri leírásba, nem munkaügyi feladat. A munka törvénykönyve szerint a munkavállaló köteles:

  • a munkáltató által előírt helyen és időben munkára képes állapotban megjelenni,
  • munkaideje alatt - munkavégzés céljából, munkára képes állapotban
  • munkáját személyesen, az általában elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok, előírások, utasítások és szokások szerint végezni,
  • a munkakörének ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartást tanúsítani,
  • munkatársaival együttműködni

Ha pedig a munkavállaló nem telesíti a szerződésben vállaltakat, a következő következményekkel kell számolnia.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • kötelezettségszegés súlyával arányos jogi következményekre kell számítani
  • de az esetnek csak olyan következménye lehet, ami a munkavállaló jogait és méltóságát nem sérti. Azaz semmiféle nyilvános felelősségre vonás, megszégyenítés nem várható, ha szexelt valaki, ha nem.
  • pénzbüntetés esetén a fizetendő összeg nem lehet nagyobb a dolgozó egyhavi alapbérénél.
  • viszont ha a vétség miatt elbocsátanak egy munkavállalót, akkor további büntetésre nem számíthat.

Jogi szakértők szerint ebben az esetben a legsúlyosabb következmény az lehet, hogy azonnali hatállyal elbocsátják a két szexelő kollégát. 

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?