22 °C Budapest
Nem lesznek elbocsátások a Postánál

Nem lesznek elbocsátások a Postánál

Pénzcentrum
2015. január 20. 08:31

A hagyományos postai forgalom csökkenése és a bevételek apadása ellenére sem tervez az idén létszámleépítést a Magyar Posta - írja a Napi Gazdaság.

A vállalat a lap megkeresésére közölte: nem számítanak jelentős létszámcsökkenésre a következő időszakban, a levél- és csekkforgalom csökkenéséből kieső árbevételt új - például elektronikus - szolgáltatások bevezetésével kívánják kompenzálni.

Az üzleti tevékenységet érintő jelentősebb változások hatással vannak a humánerőforrás-gazdálkodásra, de jelen ismeretek alapján ez egyelőre nem indokol csoportos létszámleépítést - közölte a társaság.

A Magyar Posta árbevétele, ha minimálisan is, de csökkent az elmúlt évek során, a legutolsó, 2013-as beszámoló szerint a cég árbevétele 191,2 milliárd forint volt. Mindeközben az alkalmazottak száma is kisebb lett, a cégbírósági adatok szerint három év alatt csaknem 1700 fővel. A Magyar Posta tavaly tovább zsugorodott, lapértesülések szerint a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma 2014 első negyedévben 31 701 fő volt, a második negyedévben pedig 31 322, míg 2013 végén még csaknem 32 300-an dolgoztak a társaságnál.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2022.05.17 09:11
A megváltozott munkaképességűvé vált munkavállalók ellátására, (tovább)foglalkoztatására vonatkozó ...
hrdoktor  |  2022.05.16 04:20
Néha mindenki elfárad, elálmosodik a munkahelyén, de ha ez gyakran megtörténik, akkor érdemes alapos...
legacykft  |  2022.05.13 13:52
A múltkori blogposztomban a teamcoachingról, mint a szervezetfejlesztés varázspálcájáról írtam. Egy-...
ajovomunkahelye  |  2022.05.12 15:40
Ahogy a legutóbbi blogposztban bemutattuk, a „Talent Uprising”, azaz „A munkavállalók lázadása” névr...
laskainelli  |  2022.05.12 10:14
A pandémia két éve, majd az azt követő háborús helyzet jócskán megtépázta sok ember idegeit, úgyhogy...
Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

Napokon belül indul a magyar Kickstarter: így működik a jutalomalapú közösségi finanszírozás

Az emberek egyre tudatosabban vásárolnak, sokkal jobban szeretnek olyan termékeket, szolgáltatásokat megvásárolni, amiknek tudják a mögöttes tartalmát.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 18. szerda
Erik, Alexandra
20. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2022
A jövő vállalata - Zöld az út a fenntarthatóság felé!
Portfolio Digital Transformation 2022
Szektorokon átívelő tudás a belső folyamatoktól a termékig!
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?