A Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) adatai szerint a globális adósságállomány tavaly 29 ezermilliárd dollárral nőtt, így új történelmi csúcsra, 348 ezer milliárd dollárra emelkedett.
Elképesztően pörgős hetet hagytunk magunk mögött. Csütörötkön hatalmasat zuhant a forint, ez a meglepetésszerű helyzet rengeteg kérdést felvetett - például a devizahitelekkel kapcsolatban. Természetesen ezzel a témával is foglalkozunk heti összefoglalónkban - teljes cikk elolvasásához kattints a címekre!
Luxusfizetés külföldön: ezt sok magyar benézi
Bár egyre több magyart csábítanak a jóval magasabb fizetések külföldre, sokan azonban megfeledkeznek arról, hogy egy külföldi országban többnyire az élet is jóval drágább. Na, de mennyivel?
Akár 3 milliót is érhetnek ezek a régi ezresek
Évről-évre bocsát ki emlékérméket különböző címletekben a Magyar Nemzeti Bank (MNB). 2-5-10 ezres, vagy akár 50 ezer forintos emlékérmét is vásárolhatunk magunknak, és bár fizethetnénk is velük, nem igazán éri meg. Van olyan 1000 forintos érme, ami ma már akár 3 millió forintot is érhet.
320 forintból csinálnak 65 ezret: lecsap rájuk az új törvény
Idén januártól módosult a gyógyszertörvény. Főként annak érdekében, hogy eredményesebben lehessen fellépni az illegális, hamis termékekkel és árusítóikkal szemben.
Ez a cég bukhatja a legnagyobbat a vasárnapi zárva tartással
A hazai házhoz szállítós piac emblematikus szereplője, a Family Frost lehet a legnagyobb vesztese, ha március közepétől már kiszállítani sem lehet vasárnaponként az élelmiszereket. Ha általános érvényű lesz az NGM legfrissebb állásfoglalása, akár több magyar település is mozgóbolt nélkül maradhat.
Mindenhonnan becsekkolsz a telefonoddal? Na ezért veszélyes
Becsekkolunk egy étteremből, szórakozóhelyről, vagy egy távoli városból. Ha óvatlanok vagyunk, túl sokan látják, hogy épp hol tartózkodunk, a bűnözők pedig kifigyelik, és betörnek az üres lakásba. A szituáció egyáltalán nem elképzelhetetlen - kérdés, mit szólnak ehhez a biztosítók?
Te jó ég! Mi lesz most a hitelemmel?
Kivégezték az autóhiteleseket: zuhanórepülésben a forint
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Megszólalt Orbán is: mi lesz az autóhitelesekkel?
Visszaküldte Orbánnak az 1300 forintos nyugdíjemelést
Egyenesen Orbán Viktornak postázta el az 1316 forintos nyugdíjemelését Bognár József. Szerinte az összeg megalázó.
Még nem tudják a plázák, mi lesz velük vasárnaponként
Sok pláza még nem tudja, pontosan hogy tart majd nyitva márciustól vasárnaponként. Információink szerint több bevásárlóközpontban februárban egyeztetnek majd a bérlőkkel a jövőről. Érdekes kérdés, mi lesz a mozikkal, ha a boltok zárva tartanak.
Sok kismama hiába várja ezt a pénzt
Van, akinek bár már három hónapos a kisbabája, de egy forintot nem kapott még a szülés után járó terhességi gyermekágyi segélyéből. Az EMMI szerint a munkáltató a hibás, de akkor is csúszhat a kifizetés, ha az anya késve adja le a szükséges papírokat. De van úgy, hogy minden időben történik, mégsem jön a pénz.
Sorra állhatnak le a magyar netbankok: devizahitelesek a háttérben
A hétfői nap során több banknál is probléma volt a netbanki rendszer használatával. Jobb, ha az elkövetkező hónapokban hozzászokunk ehhez, ugyanis a bankok számára hatalmas munkát jelent a devizahiteles elszámolás, ez pedig azzal járhat, hogy lassabban oldódhatnak meg az informatikai problémák. De miért ilyen nehezek ezek a számítások, és kiket érint a dolog?
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







