30 °C Budapest

Balog: 200 milliárd forinttal marad több a családoknál a következő öt évben

MTI
2014. november 11. 12:08

A kormány családtámogatási akcióprogramjának köszönhetően kétszázmilliárd forinttal marad több a családoknál a következő öt évben - közölte az emberi erőforrások minisztere kedden egy, a Központi Statisztikai Hivatalban tartott népesedési konferencián.

Balog Zoltán elmondta, hogy a kétszázmilliárd forintos többlettámogatás az eddigi éves 280 milliárd forintos adókedvezményt és a többi családi célú forrást egészíti ki.

A miniszter a 2015-2019. közötti akcióprogram elemei között említette a korábbi szociálpolitikai támogatást, "szocpolt" felváltó, azt kibővítő családi otthonteremtési kedvezményt, az adókedvezmény-rendszer további kibővítését, az első házasságukat kötőknek két évre szóló, 5 ezer forintos "nászajándékot", a kismamák részmunkaidős foglalkoztatási támogatását, valamint a bölcsődei férőhelybővítést.

A miniszter azt hangoztatta, a kormány célja, hogy a tervezett, "kívánt" gyerekek megszülessenek Magyarországon, illetve a gyermekvállalás ne legyen szegénységi kockázat. Utalt arra, hogy a fiatalok statisztikai átlagban 2,1 gyereket szeretnének vállalni, ám végül különböző okok miatt átlagosan csak 1,35 gyerek születik, továbbá arra is, hogy a leghátrányosabb helyzetű térségekben élő családok körében születik több gyerek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 10. hétfő
Lőrinc
33. hét
Augusztus 10.
Lusta nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?