Átszervezik a középiskolákat Magyarországon

2014. november 7. 08:30

Elkészült a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakításának terve, amely törvényjavaslat formájában még az év vége előtt a kormány elé kerül, de jó esetben akár a parlament is elfogadhatja idén a változtatásokat - mondta a köznevelésért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

A lap pénteki számában megjelent interjúban Czunyiné Bertalan Judit rámutatott, hogy a módosítás nyomán helyi szintre kerül minden olyan feladat, amely az iskolák napi működéséhez kell, a központban pedig stratégiai, fejlesztési döntések születnek majd.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy nem keres új embert a szaktárca a Klik élére, ugyanis a jelenlegi megbízott vezető, Hanesz József elnöki kinevezésére tesz majd javaslatot.

Czunyiné Bertalan Judit beszélt arról is, hogy a vegyes profilú középiskolákat még ebben a tanévben átszervezik, hogy a szakképző intézmények a 2015/2016-os tanévet már a Nemzetgazdasági Minisztérium fennhatósága alatt kezdhessék meg.

Leszögezte azonban: a gimnáziumok leépítésére semmiképp nem készül a kormány.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?