26 °C Budapest

Már hibátlanul működik az elektronikus anyakönyvezés

2014. július 25. 08:35

A kezdeti gyerekbetegségek leküzdése óta hibátlanul működik a több mint 900 milliós elektronikus anyakönyvezés - írja a Világgazdaság.

A rendszer júliusi indulása után már másnap többen is beszámoltak arról, hogy országszerte akadozott vagy egyáltalán nem működött az új elektronikus rendszer. Vidéken előfordult, hogy a gyászoló családoktól elnézést kellett kérnie az anyakönyvvezetőknek, mivel nem tudtak halotti anyakönyvi kivonatot kiállítani, nyomtatni.

Telefonos támogatóközpont segítségével és kisebb programhibák folyamatos javítása mellett zavartalanul működik a július 1-jén bevezetett elektronikus anyakönyvi nyilvántartási rendszer - közölte tegnap Vetési Iván, a Közigazgatási Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) elnöke.

Mint ismert, az elektronikus anyakönyvi nyilvántartási rendszert uniós forrásokból finanszírozták, a teljes költsége 919,3 millió forint volt. Ebből az összegből 412,6 milliót fordítottak a technikai eszközök beszerzésére, 102,1 millióba kerültek a technikai eszközökhöz kapcsolatos licencek.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?