Azahriah szerint nem a siker hajszolásának, hanem a zene iránti szeretetnek és a kísérletezési vágynak kellene az alkotás fő motivációjának lennie.
Eddig több mint kétszáz embert zártak ki a közfoglalkoztatásból azért, mert a gyermeke nem járt rendszeresen iskolába - írja a Magyar Nemzet szombati számában.
A legfrissebb adatok alapján 214 ember közfoglalkoztatási jogviszonyát kellett azonnali hatállyal megszüntetni, mert a gyereke mulasztott.
A szankció elérte célját, folyamatosan csökken a szabályszegők száma: a törvénymódosítás életbelépése után, tavaly október 21. és november 20. között még nyolcvanhat embert, december 21. és január 20. között már csak negyvenötöt, míg április 21. és május 20. között csupán huszonötöt kellett kizárni a közfoglalkoztatásból. Még biztatóbb, hogy az elmúlt két hétben senkivel szemben sem kellett az intézkedést alkalmazni - írja a Magyar Nemzet.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








