Kiderült: megéri pereskedni a NAV-val

Pénzcentrum
2014. június 2. 17:02

Érdemes lehet az adóhivatallal vitatkozni, ezt támasztják alá a legfrissebb peradatok. Tavaly ugyanis a másodfokú eljárások esetében az adóhivatal a panaszosok 23 százalékának adott igazat. A közérdekű bejelentések száma kismértékben nőtt tavaly, ám a 37 ezer bejelentés töredékéből lett csak ügy.

Tavaly mintegy 37 ezer közérdekű bejelentést kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - derül ki az adóhatóság most nyilvánosságra hozott 2013-as Évkönyvéből. A bejelentések száma kis mértékben nőtt az előző évhez mérten. A bejelentések 42 százaléka volt nevesített, legtöbb esetben névtelenül érkezett feljelentés. A bejelentések elsősorban az adó (nem)fizetéssel, a munkaügyi szabálytalanságokkal vagy a jövedéki visszaéléssel voltak kapcsolatosak. A 37 ezer bejelentésből 13 ezer ment át a NAV előzetes szűrőjén, végül 8400 vizsgálat indult. A vizsgáltra átadott ügyek egy része a nemzeti dohányboltok működésével, az illegális fémkereskedelemmel, a fekete foglalkoztatással voltak összefüggésben.

Az NAV adó- és vámszervei 2013-ban 2,9 millió végzést, határozatot hoztak, ezek túlnyomó többsége - 92 százaléka - már első fokon jogerőre emelkedett. Ugyanakkor megdőlni látszik az korábbi hit, hogy nem érdemes az adóhatósággal vitatkozni. A másodfokra került mintegy 19 ezer ügy esetében minden negyedik esetben az adózóknak adott igazat a másodfokú hatóságként eljáró adóhivatal önmagával szemben. Az adózók a korábbi évekhez hasonlóan leggyakrabban a NAV ellenőrzési határozatait támadták meg.

Az előző évről áthúzódó ügyekkel együtt 5300 ügy volt a bíróságok előtt. 2013 végéig ezen ügyekből 2100 ítélet született, ahol NAV pernyerési aránya 72 százalék volt - ami magasnak mondható, ugyanakkor 28 százalékban a bíróság is az adózóknak adott igazat - vagyis közel minden harmadik esetben, vagyis tényleg megdőlni látszik az a tétel, hogy nem érdemes a bíróságon az adóhivatalt támadni. Más kérdés, hogy az adójogi perekhez komoly tanácsadói háttér szükséges, azon cégek, ügyfelek, akik ezt meg tudják fizetni korántsem esélytelenek az adóhivatallal szemben. Míg az egyszeri adózó könnyebben elvétheti a lépést az adójog labirintusában.

Viszont a legprofibbaknak sem érdemes - legalább is a statisztikák szerint - a közigazgatási perek és más eljárások során elszenvedett nem vagyoni kárért pert indítani. Összesen 40 ilyen ügy volt folyamatban, amiből csak 21-et nyert meg ugyan a NAV, ám ennek ellenére a polgári perek szaldója pozitív volt 2013-ben.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2021.05.07 18:55
Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, elmesélem, hogyan is fogalmazódott meg bennem. Ahogy minden fol...
perfekt  |  2021.05.05 08:17
Durván még egy hónapunk van a számviteli beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettség te...
hrdoktor  |  2021.05.03 06:38
Ha kihagyja a reggelit csökken a teljesítmény, a koncentrálóképesség, nő az esély az elhízásra és kü...
hrbonbon  |  2021.04.27 21:03
Egy nem teljesen friss, de nagyon érdekes cikkre bukkantunk az Industrial and Organizational Psychol...
kovacstunde  |  2021.04.16 17:03
  Ebben a blogbejegyzésben Kovács Tünde andragógus, munkaköri trénerrel beszélgettünk azonos szempo...
NAPTÁR
Tovább
2021. május 10. hétfő
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. május 9. 16:07