Áprilisban indul a diplomamentő program regisztrációja

2014. április 10. 09:09

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a legtöbben a gazdasági képzéseken nem szereznek diplomát a nyelvvizsga hiánya miatt. Április 7-ig 20 ezren regisztráltak a diplomamentő programra, az előzetes igényfelmérés időszakát április 14-ig meghosszabbítottuk, mert naponta továbbra is több száz regisztrációt kezdeményeznek - közölte a Világgazdasággal a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A jelentkezők 72,4 százaléka az angol, 24,5 százaléka a német, 2,1 százaléka a francia nyelvet választotta. Az igényfelmérés keretében megjelölhető összes többi nyelv együttes részaránya nem éri el az 1 százalékot. A kormányzat 3 milliárd forintot szán a diplomamentésre, a tervek szerint 10 ezer fő nyelvtanulását támogatják majd, a maximálisan adható támogatás fejenként 300 ezer forint lesz.

Az Emmi adatai szerint 2006 óta mintegy 50 ezer felsőoktatási képzés zárult nyelvvizsga nélkül. A képzési területek közül a gazdaságtudományin bukott el a legtöbb diploma (13231) a nyelvvizsga hiánya miatt, utána a társadalomtudományi (6641), a pedagógusi (5387), a műszaki (5169) és a bölcsészettudományi (5077) következnek. Az intézményeket tekintve a legtöbb diploma a Debreceni Egyetemen (4052), a Szent István Egyetemen (3579) és a Nyugat-magyarországi Egyetemen (3222) vérzett el.

Egyébként a program keretein belül három nyelvet, angolt, németet, és franciát lehet tanulni. Fontos, hogy az előzetes jelentkezés nem minősül regisztrációnak, mivel a hivatalos pályázati kiírások április folyamán lesznek elérhetőek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?