Megtagadhatja az önkormányzat, hogy készpénzben fizesse ki a béreket?

Pénzcentrum
2014. március 21. 12:02

Önkormányzatonként változik a közmunkások kifizetésének módja. Van, ahol bankszámla nyitására köteleznék őket, ez viszont törvénybe ütközik - írja a Heol.hu.

Több településen is jelezték a közfoglalkoztatottak, hogy az önkormányzatok bankszámla nyitására köteleznék őket a fizetésük átutalása miatt. Ezt sokan sérelmezik, mert a helyi pénzintézetek nemcsak a számlanyitásért és a bankkártyáért kérnek pénzt, de számos más díjat is felszámolnak.

Ugyanakkor a bevett gyakorlat önkormányzatonként változó. Van, ahol már évek óta folyószámlára utalják a béreket. Máshol a közelmúltban kérte az önkormányzat, hogy nyissanak folyószámlát, de ez problémát jelentene sokaknak, akiknek például tartozásai vannak. A számlára érkező fizetésből ugyanis a végrehajtó levonhatja a tartozást. Viszont az önkormányzatnak rengeteg adminisztrációval jár készpénzben fizetni a béreket, valamint a postaköltség is eléri az egymillió forintot éves szinten. Egy másik település polgármestere viszont úgy nyilatkozott, hogy tisztában vannak azzal, hogy a közmunkások esetében minden fillér számít. Ezért náluk fel sem merült, hogy számla nyitására kötelezzék a közfoglalkoztatottakat.

Az egri Szegényeket Támogató Alapítvány jogásza által kiadott álláspont szerint a közalkalmazott nem kötelezhető arra, hogy fizetése utalása miatt számlát nyisson. A közfoglalkoztatott igényelheti, hogy készpénzben vagy postai úton kapja meg a bérét. A törvények szerint is a munkabért készpénzben, vagy a munkavállaló által meghatározott fizetési számlára kell utalni. A munkabér kifizetése a munkavállaló részére nem okozhat költséget.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 20:32