Az új kormányfő több gazdasági és szociális intézkedést is belengetett első nagyinterjújában, köztük támogatásokat és uniós megállapodást.
2011. január 1-jétől életkoruktól függetlenül nyugdíjba mehetnek azok a nők, akiknek megvan a negyven év munkaviszonyuk. Ezzel a lehetőséggel mostanáig több mint 105 ezren éltek.
Három újabb szerződést írtak alá a nők negyvenéves szolgálati
jogviszonyának megszerzését segítő Nők 40+ program keretében kedden
Budapesten.Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára az aláírás előtt elmondta: tavaly év végén indították a programot, amellyel azokat a nőket támogatják, akiknek legfeljebb három év hiányzik a 40 éves munkaviszony megszerzéséhez és nyilvántartott álláskeresők.
Jön a brutális nyugdíjcsökkentés? Érdemes felkészülni - KATTINTS!
A munkaadó helyett átvállalják maximum 10 hónapig a munkabér és a járulékok 100 százalékát meghatározott összegig, az egy hónapra jutó támogatás körülbelül 160 ezer forint. A munkáltatótól két hónap továbbfoglalkoztatást kérnek támogatás nélkül.

A programra mintegy 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből körülbelül 1000 álláskereső nőnek tudnak segíteni. A kedden aláírt három szerződéssel már összesen 252 nő került be a programba.
Az 55 év felettiek esetében legalább 37 év megszerzett jogosultsági idő szükséges, a 60 évnél idősebbek viszont a munkaviszonyra való tekintet nélkül jelentkezhetnek.
2011. január 1-jétől életkoruktól függetlenül nyugdíjba mehetnek azok a nők, akiknek megvan a negyven év munkaviszonyuk. Ezzel a lehetőséggel mostanáig több mint 105 ezren éltek. A tavaly indított Nők 40+ programmal a hiányzó egy-két-három év megszerzésében kívánnak segíteni. A résztvevők egy évvel közelebb kerülnek a negyven év munkaviszony megszerzéséhez, vagy el is érik azt és nyugdíjba mehetnek.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nyugdíjcsapdában a híres magyar zenész: Koncz, Bródy, Zorán segíthet - KATTINTS!
Máris távozik egy régi motoros a parlamentből: pályázatot írnak ki a helyére, várják a jelentkezőket
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
Ők a magyar építkezések királyai: több mint félmillió forint a havi kezdőfizu, őket irigyli mindenki
Akár napi 10 órát is ülhetnek több tíz méter magasan: így dolgoznak a toronydaru-kezelők Magyarországon.
Elfogott a rendőrség egy magyar szexuális bűnözőt: nem semmi helyen húzta meg magát a hatóságok elől
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








