Tízmilliókat kaszálnak az idei Kossuth-díjasok: itt a lista

Pénzcentrum
2014. március 14. 16:43

Kiosztották a 2014-es Kossuth-díjakat. Az elismerés mellett a művészek pénjutalomban is részesülnek: a Pénzcentrum.hu számításai szerint így például az idei Kossuth Nagydíjas Jókai Anna 22 millió forinttal, míg Kovács Kati énekesnő, vagy például Mácsai Pál és Hámori Ildikó színművészek közel 11 millió forinttal gazdagodnak.

Kiosztották a 2014-es Kossuth-díjakat. Idén Jókai Anna író kapta a Kossuth Nagydíjat. Húsz művésznek ítéltek oda Kossuth-díjat, a Vujicsics Együttes tagjai pedig megosztva részesültek az elismerésben - írja az MTI. "A mai díjazottak és kitüntetettek életében is ott találjuk mindazokat, akiknek személyes példája fontos ösztönzést jelentett számukra. Akik lelkierőt és inspirációt nyújtottak mindahhoz, amit elértek, amit megvalósítottak, amiben sikeresek lettek" - hangsúlyozta a köztársasági elnök a Parlamentben mondott beszédében.

Természetesen az elismerés mellett a művészek pénzjutalomban is részesülnek. Mint ahogy arról a Pénzcentrum.hu is beszámolt, tavaly módosították a díjazottak számára kifizethető összeg mértékét. E szerint idén a bérből és fizetésből élők előző évi országos szintű nettó nominál átlagkeresetének hatszorosa fizethető ki a díjazottak számára ötvenezer, illetőleg százezer forintra való felkerekítéssel. A Kossuth Nagydíjjal járó jutalom összege nem változott: továbbra is a díj összegének kétszerese lehet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatbázisa szerint tavaly Magyarországon 151 085 forint volt a havi nettó nominál átlagkereset. Ennek megfelelően Jókai Anna írónő a Kossuth Nagydíj mellé közel 22 millió forintos jutalmat is elkönyvelhet; míg Kovács Kati énekesnő, vagy például Mácsai Pál és Hámori Ildikó színművészek közel 11 millió forinttal gazdagodnak.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 26. 21:13
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem