Ebben a szórakoztató kvízben kiderül, felismered-e a világ legnépszerűbb énekeseit, színészeit és zenészeit az igazi nevük alapján. Teszteld magad a Pénzcentrum mai kvízével!
Kénytelenek alkalmanként 10 ezer forintért fellépni esténként az X-Faktor sztárjai. Ennyit kapnak a műsorban való fellépésért a Bors információ szerint. Egy hétvégén tehát húsz ezer forintot tesznek zsebre.
Igaz, hogy ezért a munkáért cserébe nagyobb összegre gondolnánk elsőre, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a versenyzőknek sem a lakhatásra, sem a rezsire, de még a bevásárlásra sem kell, hogy gondjuk legyen - írja a lap.
Augusztusban 224 846 forint volt a bruttó átlagkereset a
nemzetgazdaságban, 4,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A
vállalkozásoknál a bruttó keresetek 3,8 százalékkal, a közszférában
(közfoglalkoztatottak nélkül) pedig közel 10 százalékkal. A közszférát
az egészségügy húzta fel, közel 20 százalékkal voltak magasabbak a
bruttó bérek a humán-egészségügyi, szociális ellátás soron, mint egy
évvel korábban. Csakhogy az adatok erősen ugrálnak, előző hónapban
ugyanilyen mértékű csökkenés volt. A nettó kereset nemzetgazdasági
szinten átlagosan 147 275 forint volt, ami 6,2 százalékkal magasabb,
mint egy évvel korábban. Az augusztusban mélyponton lévő, 1,3%-os
infláció mellett 4,8 százalékos a számított reálbér-emelkedés.
Ami a foglalkoztatást illeti, a kép nem igazán változott, a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál a létszám stagnál, a közfoglalkoztatottak száma nem nőtt tovább augusztusban, 147 ezer fő körüli volt.
A versenyszférában a bruttó átlagkeresetek 3,8 százalékkal, ezen belül a rendszeres keresetek ugyanilyen mértékben voltak magasabbak augusztusban az egy évvel korábbinál. Ez viszonylag visszafogott bérdinamikát jelent. Ami a tavalyi, kiugró évet illeti pedig emlékezhetünk, hogy az alacsony keresetűek elvárt béremelése és a 19 százalékos minimálbér-emelés hatott.

A
nettó kereset a versenyszférában átlagosan 153 400 forint volt
augusztusban, 5,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
Nemzetgazdasági szinten ennél nagyobb mértékben emelkedtek a nettó
keresetek, 6,2 százalékkal. Az augusztusi, 1,3%-os infláció mellett a
számított reálbér-emelkedés 4,8 százalék volt.

Idén
eddig átlagosan a reálbérek emelkedése nagyjából 2,6 százalékos -
köszönhetően a (kiváltképp a rezsicsökkentés okozta) alacsony
inflációnak.

Ha
a bérfolyamatokat közelebbről megnézzük, különösen a versenyszférát,
ahol a bruttó bérek 9,9 százalékkal emelkedtek, azt láthatjuk, hogy ez
különösen a humán-egészségügyi, szociális ellátás soron bekövetkező
közel 20 százalékos emelkedésnek lehet köszönhető. Ugyanakkor előző
hónapban, júliusban ugyanennyivel voltak kisebbek a bruttó bérek, ezen
belül a rendszeres bérek ugyanebben az ágazatban. Ugyanis tavaly és idén
is volt egy-egy kiugró hónap, de míg tavaly ez júliusban volt, idén
augusztusban. 2012-ben átlagosan 197 ezer forint volt az egészségügyben
dolgozók bruttó átlagkeresete, júliusban azonban ez felugrott 276
ezerre, majd a következő hónapokban 200 ezer forint környékére süllyedt
vissza. Idén január-augusztus átlagában 203 ezer forint körüli az ágazat
bruttó átlagkeresete, és most nem júliusban, hanem augusztusban volt
egy kiugró hónap, amikor ez felment 288 ezer forintra.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A versenyszféra foglalkoztatottsága továbbra is stagnál
Ami a kereseti statisztikákhoz kapcsolódó létszámadatokat illeti, a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál a létszám nemigen változott, kicsivel továbbra is a tavalyi szint alatt van, a szezonálisan jellemzően kedvező nyári hónapok sem hoztak elmozdulást.

A
közszférában 805 ezren dolgoztak, a létszám közfoglalkoztatottak nélkül
is nőtt, ilyen módon számítva 674 ezer fő volt, 3 százalékkal magasabb,
mint egy évvel korábban.
A közfoglalkoztatottak száma augusztusban nem emelkedett, 147 ezer fő volt.

-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








