27 °C Budapest

Költségvetés: egészségügyre és oktatásra is több jut jövőre

Pénzcentrum
2013. szeptember 27. 09:33

Az egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra, gazdaságfejlesztésre is több forrás jut jövőre - mondta a kormányszóvivő csütörtök este a Duna TV Közbeszéd című műsorában.

Giró-Szász András a 2014-es költségvetés tervezetéről azt mondta, "nagyjából, hozzávetőlegesen lehet tudni, hogy a költségvetési sorokon mik szerepelnek". Elmondta: 2013-hoz viszonyítva például az egészségügyre 10,6 százalékkal, oktatásra 12,6 százalékkal, a közbiztonságra 3 százalékkal több forrás jut jövőre. Emellett a felzárkóztatás területén - amit a kormányszóvivő nagyon fontos feladatnak nevezett - 9,6 százalékkal lesz több forrás.

Jelezte: államkorszerűsítésre, "ami az emberek mindennapjait könnyíti meg", 17 százalékkal lesz több forrás és a gazdaságfejlesztésre is 8 százalékkal több pénz jut.

A kormányszóvivő kiemelte: mindez úgy valósul meg, hogy 2,4 százalékos inflációval számol a kormány, tehát reálértéken jelentős növekedés várható ezeken a területeken.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt: nem lesz megszorítás 2014-ben, nem kell újabb adó vagy járulékemelésre készülniük a gazdaság szereplőinek; a költségvetés feszes lesz, abban a tárca számol a hús áfájának csökkentésével is, és egyetlen ágazat sem jár rosszabbul, mint idén.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán úgy vélte, a gazdaság jobb teljesítménye 2014-ben reálissá teszi, hogy egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra egy kicsivel többet lehessen fordítani.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?