Megalakult a Fidesz és a KDNP ellenzéki parlamenti frakciója, miután a pártszövetség jelentős személyi átalakuláson esett át
Gondban lehetnek a 2014-es választásokkor a külképviseletek, hiszen az utóbbi néhány évben jelentősen megnőtt azok száma, akiknek van ugyan magyar lakcímük, de külföldön dolgoznak, és így - ha kérik - a szavazatukat is ott adhatják le. Habár hivatalos adatok nincsenek, a becslések szerint magyarok százezrei vállalnak munkát a világ más országaiban, csak Londonban és környékén például százezer ember dolgozhat - írja a Magyar Nemzet.
A közkedvelt célpontok közé tartozik Németország és Ausztria is, miután 2011. május elsején a két ország megnyitotta hazánk előtt is munkaerőpiacát. Így tehát előfordulhat főként ezeken a helyeken az is, hogy a külképviseleteken nagyon sok embernek kell majd megoldani, hogy a választás napján leadhassa voksát.
A 2010-es országgyűlési választásokon a magyarok körében igen népszerű Angliában egyetlen londoni helyen lehetett szavazni. De Németországban is csak kettő, egy berlini és egy müncheni képviseleten tudták leadni voksukat. Ausztriában szintén egy helyen, Bécsben lehetett szavazniuk az éppen ott tartózkodó magyaroknak.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








