9 °C Budapest

Nem könnyű jelentkezni a támogatott nyelvi képzésekre

Pénzcentrum
2013. január 4. 10:32

Az InfoRádió több nyelviskolától úgy értesült, hogy nehezen lehet jelentkezni az uniós támogatással idén induló idegen nyelvi képzésekre. Az internetes regisztráció sokaknak gondot okoz, miközben az informatikai rendszer sem volt felkészülve ilyen hatalmas érdeklődésre.

December 18. óta lehet jelentkezni az Európai Unió által támogatott idegen nyelvi képzésekre Magyarországon a Tudásod a jövőd honlapon. Van olyan nyelviskola, ahol már megkezdődött a képzés, az InfoRádió tud olyan budapesti tanintézményről, ahol az online jelentkezés megkezdésének első órájában megvolt a szükséges csoportlétszám, de a legtöbb helyen még a regisztráció is gondot okoz. Kovács Enikő, az International House ügyfélkapcsolati igazgatója azt mondta: sokaknak az internetes jelentkezés volt bonyolult, és a helyzetet súlyosbította, hogy a program weboldala olykor lefagyott.

Ezen jelentkezőknek tehát újra kellett regisztrálniuk. Meg kell ismételniük a regisztrációt azoknak is, akik nagy sietségükben nem a saját térségükbe jelentkeztek a képzésre. Fontos tudni, hogy a nyelviskolák weboldalán indított előregisztráció nem azonos a Tudásod a jövőd honlapon található regisztrációval. Utóbbi feltétlenül szükséges, előbbi viszont a nyelvi szintfelmérő miatt fontos. Dohár Péter, a Dover Nyelviskola ügyvezetője azt mondta: a rendszer kiszűri, ha valaki két intézményben is részt venne az oktatáson.

A nyelviskolákban azt mondják, a budapesti képzések nagyon népszerűek, sok a fiatal, de az 50-60 évesek közül is sokan érdeklődnek. Az intézmények vezetői szerint nem érdemes elkeseredniük azoknak, akiknek most nem sikerült a jelentkezés, a tanfolyamok ugyanis havonta indulnak.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem