25 °C Budapest

Szeptembertől fontos változások jönnek: itt a lista!

Pénzcentrum
2012. augusztus 31. 15:04

A szeptember általában jelentős változásokkal indul, idén sincs ez másként. A Pénzcentrum.hu mutatja a legfontosabbakat.

Közösségi közlekedés, KRESZ

Módosul a közösségi közlekedésben alkalmazott díjrendszer szeptember 1-jével, az emelt szintű szolgáltatások pótjegyárai az utazási távolsággal arányosan alakulnak, az autóbuszos felár bevezetése versenyképesebbé teszi a vasúti InterCity (IC), EuroCity (EC) járatokat, a jegyek esetében megszűnik, a bérleteknél azonban megmarad az 5 kilométeres övezetű helyközi tarifa.

Az átalakítás első lépcsőjében az eddig egységes tarifarendszert - a személyszállítási törvénynek megfelelően - országos, elővárosi és regionális szolgáltatásokra bontott elemek váltják fel, döntő részben változatlan díjtételekkel.

Az emeltszintű szolgáltatás nyújtó országos vonatjáratokon (IC, EC, EuroNight) fizetendő pótjegy díja az utazási távolsággal arányosan, a menetjegyek övezeti besorolásához igazodva nő. A kiegészítő díj a 280 kilométernél rövidebb utazások esetében a jelenleg jellemző 400 forintos szint alatt marad. Így több vidéki megyeszékhely és a főváros közötti utazás is olcsóbban tehető meg szeptembertől az IC és EC járatokon, a minőségi vonatokat érdemes lesz rövidebb távú utazásokhoz is igénybe venni.

A KRESZ idén szeptembertől érvényes módosítása egyértelműen kimondja, hogy tilos a közúti közlekedés hatósági ellenőrzését megakadályozni, megzavarni és az ellenőrzés eredményét befolyásolni. E szabály célja, a sebességellenőrzés meghiúsítására alkalmas lézerblokkolók további terjedésének megakadályozása. Az új szabályozás ugyanakkor megengedi az ellenőrzést előrejelző eszközök alkalmazását.

További újdonság a torlódásoknál alkalmazandó biztonsági folyosó szabályozása. Szeptembertől a két vagy több sávos autópályákon és autóutakon közlekedőknek - torlódáshoz érve - a legbelső sávban balra, míg a többi sávokban szorosan jobbra kell húzódniuk.

Változások a munkahelyeken

Az új szabályok szerint a 2012. szeptember 1-jétől elhelyezkedők biztosítási jogviszony létesítésekor kötelesek átadni az új munkáltatójuknak azt a jövedelemigazolást, amelyet az előző foglalkoztatójuktól kaptak, vagy maguknak kell azt eljuttatniuk az illetékes hatóságnak.

Annak érdekében, hogy az állampolgárok mielőbb hozzájussanak az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaihoz - táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj - a kormány 2012. szeptember 1-jétől hatályos rendeletében egyszerűsítette a "Jövedelemigazolás az egészségbiztosítási ellátás megállapításához" elnevezésű nyomtatvánnyal kapcsolatos szabályokat.

A hatályos jogszabályok szerint a munkavállalók a munkaviszony megszűnésekor a többi igazolással együtt kell megkapnia ezt az igazolást, és azt a többi igazolással együtt adhatja át új munkáltatója részére.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Fontos program is elindult ma: augusztus végén általában tömegesen jelentkeznek a pályakezdők, az ő munkába állásukat segíti a Nemzetgazdasági Minisztérium programja, amely során szeptember elsejétől négy hónapig ingyen foglalkoztathatják a pályázó munkáltatók a 25 év alatti álláskeresőket.

A programban csak pályakezdőt lehet ingyen foglalkoztatni. A 100 százalékos bér- és járuléktámogatás elnyeréséhez a munkaadóknak kérelmet kell benyújtani a Munkaügyi Központban.


A boltokban is újdonságokkal találkozhattunk

Szeptember 1-jén lép hatályba az egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet (magyartermék-rendelet), amely többek között szabályozza, hogy milyen feltételek mellett tüntethető fel az élelmiszerek csomagolásán a "magyar termék", a "hazai termék" és a "hazai feldolgozású termék" jelölés.

A magyar termék minősítés vagy bármely más, az élelmiszer magyar származását tartalmazó állítás kizárólag akkor tüntethető fel az árun, ha az magyar alapanyagból, Magyarországon készült. Vagyis a növényi eredetű élelmiszer alapanyagait belföldön termesztették, a vadon termő növényt Magyarországon gyűjtötték, kezelték, csomagolták. Az állati eredetű élelmiszerekhez felhasznált állatok itt születtek, azokat határokon belül tenyésztették, dolgozták fel, a halakat honi vizekből fogták ki, a vadakat pedig Magyarországon ejtették el.

Hazai terméknek akkor nevezhető az élelmiszer, ha összetevőinek legalább 50 százaléka magyar, és a feldolgozás minden egyes lépése Magyarországon történt. Hazai feldolgozású termékek körébe tartoznak a Magyarországon feldolgozott, de többségében import eredetű összetevőket tartalmazó élelmiszerek is.

Folytatódnak a nemdohányzók védelmében hozott intézkedések, hamarosan egy külön végrehajtási rendeletben pontosan meghatározzák a dohányzásra kijelölt helyet jelölő, illetve a dohányzást tiltó táblák pontos méretét és feliratát is.

A nemdohányzók védelmében hozott intézkedések aktuális eleme, hogy szeptember elsejétől csak képes figyelmeztetéssel ellátott dohányterméket szabad gyártani, 2013. január elsejétől pedig csak ilyenek lesznek forgalmazhatók. A képekkel kombinált feliratok jóval hatásosabbak az információközlésben. Különösen a fiataloknál szeretnék ezzel is elérni, hogy ne gyújtsanak rá. A dohányosoknál pedig az a cél, hogy vegyék figyelembe a nem dohányzókat is, illetve hogy motiválják őket a dohányzásról való leszokásban.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 25. 05:59