3 °C Budapest

Az adózók még nincsenek felkészülve: 2 hónapig élt Rogán ötlete

Pénzcentrum
2012. február 21. 09:32

A parlament hétfőn úgy döntött, hatályon kívül helyezi az adózás rendjéről szóló törvény azon rendelkezéseit, amelyek a bizonytalan adójogi helyzetre vonatkoznak.

A bizonytalan adójogi helyzet mindössze az év eleje óta létező jogintézmény. Bevezetéséről a fideszes Rogán Antal javaslatára döntött az Országgyűlés tavaly novemberben. A gazdasági bizottság elnöke akkor úgy érvelt, ez lehetőséget teremt a jóhiszemű adózóknak arra, hogy az adókötelezettségeik esetleges megsértéséhez kapcsolódó jogkövetkezmények - az adóbírság és a mulasztási bírság - alól mentesüljenek, feltéve, hogy adóbevalláskor jelzik, nem biztosak benne, hogy helyesen értelmezik a jogszabályokat. A bejelentés díja a befizetett, illetve visszaigényelt adó fél százaléka, de legalább 100 ezer és legfeljebb 5 millió forint volt.

Az Országgyűlés hétfőn a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény elfogadásával szüntette meg az új adójogi intézményt. Ezt az alkotmányügyi bizottság módosító indítványa kezdeményezte, amely szerint az év eleje óta eltelt rövid idő alatt is egyértelműen igazolódott, hogy "az adózók még nincsenek felkészülve egy ilyen vagy ehhez hasonló intézményre", illetve hogy az adóhatóság szolgáltatásai mellett nincs, és nem is lehet helye az adózási szabályok között.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?