Egy felmérés szerint egyre több olyan munkavállaló van Magyarországon, aki semmilyen béren kívüli juttatást sem kap. Csökkenés tapasztalható például a mobiltelefon magáncélokra történő használatával kapcsolatban, de vannak kiugróan visszaszoruló juttatási formák is - ilyen a szolgálati személygépkocsi privát használatának engedélyezése. A legnépszerűbb juttatás a meleg étkezési utalvány.
Az előző év második félévében jelentősen nőtt azon munkavállalók száma, akik semmilyen juttatásban sem részesültek munkaadójuktól a fizetésükön kívül. Míg ugyanis tavaly az év első felében a dolgozók 26 százaléka nem kapott juttatást, a második félévben már 30 százalékuk csak a bérére számíthatott - derül ki a Workania/Fizetések.hu álásportál felméréséből.
A segédmunkások rosszul járnak
A pozíciószintek szerinti összehasonlításból kiderül, hogy a segédmunkások több mint fele (53%) nem kap juttatásokat, de a felsővezetők közül is majdnem minden tizedik ember (12%) is csak a fizetésére számíthat.
Valamivel rosszabb a helyzet a középvezetők körében, ahol a juttatás nélküliek aránya 19%, míg az év utolsó 6 hónapjában már egyáltalán nem kapott béren felüli juttatást a szolgáltatási szféra dolgozóinak 41 százaléka, az adminisztratív alkalmazottak harmada, és a műszaki területen szakképzett dolgozók negyede.
Az előző év két félévének egybevetése során csökkenés tapasztalható az alkalmazottak képzése (-5%), a rugalmas munkaidő (-6%), az egészségügyi megtakarításhoz való hozzájárulás (-10%), a notebook és mobiltelefon magáncélokra történő használatával kapcsolatban is. (-10%).

Vannak kiugróan visszaszoruló juttatási formák is. Ilyen például a szolgálati személygépkocsi magáncélokra történő használatának engedélyezése (-15%), vagy az üdülési csekkek adásának lehetősége, ez utóbbit már 16 százalékkal kevesebben kapták, mint az előző félévben.
Összességében 2011 második felében a legnépszerűbb juttatás a meleg étkezési utalvány volt: ebben az alkalmazottak 42 százaléka részesült, majd a rugalmas munkaidő következett 16 százalékkal, helyi utazási bérletet pedig a dolgozók 14 százaléka kapott.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Persze a pozíciótól is függ
A béren felüli juttatásokra is igaz az a feltételezés, hogy nem mindegy, hogy milyen poziciószinten dolgozik a munkavállaló.
Míg ugyanis tavaly a felső- és középvezetők mintegy fele (47% illetve 49%) kapott meleg étkezési utalvány, addig a segédmunkásoknak mindössze 24 százaléka. A szakképzett munkaerő harmada, az adminisztratív dolgozók 42 százaléka részesült ebben a juttatásban.
Ugyancsak feltűnő különbséget tapasztalni a munkahelyi ingyenes italellátással kapcsolatban, ez a segédmunkásoknak csak 6 százalékát illeti meg, miközben a felsővezetők 17 százalékának erre sem kell külön költenie.
Amíg a segédmunkások esetében az ingyenes italellátás és a meleg étkezési utalvány a két leggyakoribb juttatás, addig felsővezetőknél a mobiltelefon vezet 53 százalékkal, a meleg étkezési utalvány után pedig a notebook használata következik 42 százalékkal.
Máris távozik egy régi motoros a parlamentből: pályázatot írnak ki a helyére, várják a jelentkezőket
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
Ők a magyar építkezések királyai: több mint félmillió forint a havi kezdőfizu, őket irigyli mindenki
Akár napi 10 órát is ülhetnek több tíz méter magasan: így dolgoznak a toronydaru-kezelők Magyarországon.
Elfogott a rendőrség egy magyar szexuális bűnözőt: nem semmi helyen húzta meg magát a hatóságok elől
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








