6 °C Budapest

Méltánytalan adókedvezmény: újabb pofon a volt szolgálati nyugdíjasoknak

Pénzcentrum
2012. február 2. 15:02

Kétéves csúszással lehet csak igénybe venni a korábbi szolgálati nyugdíj helyébe lépett járandóságból a gyermekek utáni adókedvezményt. A vonatkozó kormányrendelet szerint ugyanis az ehhez szükséges igazolást csak az adóévet követő év június 30-áig adja ki az adóhatóság. Vagyis az idei évit csak 2013. június 30-ig, vagyis a személyi jövedelemadó bevallás májusi benyújtási határideje után. Így az idei kedvezményeket csak a 2014-ben esedékes adóbevallásban lehetne érvényesíteni.

Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) fordult a korábbi szolgálati nyugdíjasokat képviselő Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom. Meglátásuk szerint a szolgálati járandóságban részesülőket hátrányosan különbözteti meg a kormány a korhatár előtti ellátások eljárási szabályairól szóló rendeletben, mivel a családi adókedvezmény igénybe vételére vonatkozó szabályozással megsérti az egyenlő bánásmód követelményeit.

Mint ismeretes, az idei évtől jelentősen megváltoztak a korábbi korhatár alatti nyugdíjasok juttatásaira vonatkozó szabályok. Azok, akik még nem érik el a rájuk irányadó öregségi korhatárt, nem számítanak már nyugdíjasnak, hanem korhatár előtti ellátást kapnak. A törvény szerint a korhatár alatti ellátásban részesülők többsége a korábbi nyugdíjának a 2012. januári nyugdíjemelés mértékével összegét kapja meg az idei évben is.

A korábbi szolgálati nyugdíjas rendvédelmi dolgozók viszont nem kapják meg a januári nyugdíjemelés összegével növelt teljes járandóságukat, abból ugyanis le kell vonni a személyi jövedelemadó összegét. Kivétel ez alól az, akinek a szolgálati viszonyát egészségi, pszichikai, fizikai alkalmatlanság miatt szüntették meg, és az alkalmatlanság megállapítását megalapozó baleset, betegség szolgálati kötelmekkel összefüggő jellegét minősítő határozattal megállapították. Nem csökkentik annak a juttatását sem, akinek a 2011 decemberére járó szolgálati nyugdíja nem haladta meg a december 31-én hatályos minimálbér másfélszeresét, vagyis 117 ezer forintot, illetve ha a járandóságra jogosult önkéntes tartalékos szerződést köt.

Ellenben a törvény lehetővé teszi, hogy a szolgálati járandóságból is igénybe lehessen venni a családi kedvezményt. A körmönfontan megfogalmazott rendelkezés szerint, ha a szolgálati járandóságban részesülő az szja-törvény alapján jogosult családi kedvezményre, vagy arra, hogy azt a házastársával vagy élettársával megossza, de nincs annyi egyéb jövedelme, amiből a kedvezményt igénybe tudná venni, akkor azt a korhatár előtti ellátásból is érvényesítheti. Ehhez az állami adóhatóság által kiállított igazolás szükséges.

A végrehajtási szabályokat tartalmazó kormányrendelet szerint viszont az adóhatóságnak csak az adóévet követő év június 30-áig kell kiadni az igazolást. Így azok a szolgálati járandóságban részesülők, akiknek nincs más jövedelmük, hogy igénybe vehessék a családi kedvezményt, és azt év közben a házas- vagy élettársuk sem tudja érvényesíteni, az idei évre vonatkozó kedvezményt csak két év múlva vonhatnák le az adójukból. Az adóhatóság ugyanis 2013. június 30-ig, vagyis a személyi jövedelemadó bevallás májusi benyújtási határideje után küldi meg az ez évi igazolásokat. Így az idei kedvezményeket csak a 2014-ben esedékes adóbevallásban lehetne érvényesíteni.

A Szolgálat és Becsület véleménye szerint ez az eljárás hátrányosan különbözteti meg a szolgálati járandóságban részesülőket az összes többi, a családi adókedvezmény igénybevételére jogosult állampolgárhoz képes, ezért fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz. Ha az eljárás során bebizonyosodik, hogy az egyenlő bánásmód követelményét megsértették, a hatóság egyebek között elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését, megtilthatja a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását.Amennyiben az egyesület kedvezőtlen választ kap kifogásaira az EBH-tól, bírósághoz fordul jogorvoslatért

Védett tulajdonságok:
- nem,
- faji hovatartozás,
- bőrszín,
- nemzetiség,
- nemzeti, vagy etnikai kisebbséghez való tartozás,
- anyanyelv,
- fogyatékosság,
- egészségi állapot,
- vallási vagy világnézeti meggyőződés,
- politikai vagy más vélemény,
- családi állapot,
- anyaság (terhesség) vagy apaság,
- szexuális irányultság,
- nemi identitás,
- életkor,
- társadalmi származás,
- vagyoni helyzet,
- foglalkoztatási jogviszonyának vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyának részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama,
- érdekképviselethez való tartozás,
- egyéb helyzet, tulajdonság vagy jellemző

Mikor beszélünk közvetlen hátrányos megkülönböztetésről?

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság honlapján található tájékoztatás szerint ha valakit, vagy valamely csoportot az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényben felsorolt tulajdonságai miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesítenek, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne. A törvény 20 olyan tulajdonságot sorol fel, melyek az egyéb feltételek megléte esetén megalapozhatják a hatóság eljárását.

Mikor beszélünk közvetett hátrányos megkülönböztetésről?

Ilyen megkülönböztetésnek minősül, ha valamely intézkedés látszólag semleges, tehát megfelel az egyenlő bánásmód követelményének, de a védett tulajdonságokkal rendelkező személyt vagy csoportot lényegesen nagyobb arányban hoz hátrányos helyzetbe, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy, vagy csoport volt, van, vagy lenne.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm