A vádak az 1980-as évektől egészen napjainkig terjednek, az áldozatok többsége tinédzser vagy fiatal felnőtt volt az események idején.
Egymillió forintos bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy cégre, mert annak egyik munkatársát szexuálisan zaklatta egy kollégája a vállalat pedig nem biztosított hatékony védelmet a panaszosnak - írja a Népszabadság.
A nő márciusban fordult a hatósághoz azzal, hogy egy férfi kollégája rendszeresen kétértelmű megjegyzéseket tesz ruhájára, alakjára, szexuális életére. A vágyain uralkodni nem bíró alkalmazott a panaszostól egyszer például konkrétan megkérdezte, hogy lefekszik-e vele.
A cégen belül etikai bizottsági vizsgálat indult, annak eredményével azonban nem volt elégedett a panaszos; úgy érezte, hogy a vizsgálat célja sokkal inkább a probléma elkendőzése, semmint az igazság feltárása volt. Éppen ezért a nő az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, amely megállapította, hogy a beadvány jogos volt.







