7 °C Budapest

Indul a népszámlálás: ezt érdemes tudnod

2011. október 1. 14:12

Szombaton indul, és egészen a hónap végéig tart Magyarországon a népszámlálás, amelyben - a jogszabályok szerint- kötelező részt vennünk. A hazai népszámlálások történetében most először van lehetőség a kérdőívek online kitöltésére, vagy saját maga is kitöltheti a papír kérdőívet önállóan - a Pénzcentrum.hu mutatja a részleteket.

Mi ez, és mi szükség van rá egyáltalán?

Magyarországon 2011. október 1-én népszámlálás kezdődik, amely október 31-ig tart. Az összeírásban a részvételt és a hiteles adatközlést törvény teszi kötelezővé. A népszámlálás teljes körű lakás- és személyösszeírást jelent, eszmei időpontja 2011. október 1. (szombat) 0.00 óra, a válaszokat ennek az időpontnak megfelelően kell megadni. A népszámlálás során felvett adatok csak és kizárólag statisztikai célokat szolgálnak, felvételük és feldolgozásuk során az adatvédelmi törvény előírásai érvényesülnek.

A népszámlálás az egyedüli teljes körű statisztikai adatgyűjtés, amely egy adott időpontra vonatkozva számba veszi az ország valamennyi lakosát és lakását, és átfogó képet nyújt az ország, a társadalom valós állapotáról, változásairól. A népszámlálás feladata, hogy ezeket az adatokat rendszeres időközönként (10 évenként) összegyűjtse és - összesített formában - nyilvánosságra hozza, hogy az információk mindenki számára hasznosíthatók legyenek.

A népszámlálás adatai megbízható alapot adnak az országos szintű gazdasági, szociális és területfejlesztési döntésekhez. Hosszú távra nyújtanak segítséget a tervezéshez, prognózisok készítéséhez, a fejlesztési irányok meghatározásához - nem csak országos, hanem európai, sőt világviszonylatban is.

Így működik

Magyarország területén a népszámlálás során számba vesznek minden lakást és minden itt élő természetes személyt. Az összeírás kiterjed mindazokra a magyar állampolgárokra, akik az ország területén életvitelszerűen élnek, vagy ha külföldön vannak, és csak 12 hónapnál rövidebb ideig tartózkodnak ott. Összeírják még az ország terültén 3 hónapnál hosszabb ideig tartózkodó külföldi állampolgárokat és a hontalan személyeket is. Az adatfelvétel során számba vesznek az ország területén minden lakott üdülőt, egyéb lakóegységet, illetve közösségi éjszakai elhelyezést szolgáló intézményt.

A népszámlálási adatfelvételt megelőzően a számlálóbiztosok minden címre eljuttatták az adatfelvételi csomagot. A csomag tartalmazza a lakás- és személyi kérdőív egy-egy példányát, valamint egy tájékoztató levelet.

A kérdőívek háromféle módon válaszolhatóak meg:

interneten, az elektronikus kérdőív kitöltésével;
papír kérdőíven, önálló kitöltéssel;
interjú keretében, számlálóbiztos segítségével.

Az elektronikus kérdőív kitöltése

A népszámlálások hazai történetében először tölthetőek ki a kérdőívek interneten keresztül. Az ehhez szükséges egyedi azonosító kódot 2011. október 1-jéig minden címre eljuttatjuk. A kód segítségével az adatszolgáltatók megkezdhetik a saját háztartásukra vonatkozó lakás- és személyi kérdőívek online kitöltését. Az adatbevitel során a rendszer folyamatosan támogatja, segíti a kérdések helyes kitöltését.

Az internetes válaszadásra 2011. október 1-jétől október 16-ig van mód a www.enepszamlalas.hu oldalon.

A módszer előnyei:

Gyors: legfeljebb 20-25 percet vesz igénybe;
Kényelmes: a kitöltés időpontja minden külső tényezőtől függetlenül megválasztható, a kitöltés szükség esetén megszakítható és a megadott határidőn belül bármikor befejezhető;
Nem helyhez kötött;
Egyszerű: a kitöltést a programba beépített magyarázatok segítik, amelyek gördülékennyé teszik a válaszadást, a kérdőívek befogadásáról a rendszer nyomtatható igazolást küld.

A papír kérdőív önálló kitöltése

A megkérdezettek a papír kérdőív önálló kitöltésével is megválaszolhatják a kérdéseket. A kérdőívek kitöltése a kézhezvétel után azonnal megkezdhető. Mivel az adatfelvételi csomag egy lakás és egy személyi kérdőívet tartalmaz, így a papír alapú kitöltéshez Önnek a számlálóbiztostól kell megfelelő számú személyi kérdőívet kérnie. A kérdőívet letöltheti az internetről, vagy hozzájuthat még a Polgármesteri Hivatalban. A válaszadást rövid útmutató is segíti. A kitöltött kérdőíveket előre egyeztetett időpontban lehet a számlálóbiztosnak átadni.

A módszer előnyei:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Gyors: a személyekre vonatkozó kérdőíveket a háztartás tagjai egymástól függetlenül és egyidejűleg is kitölthetik;
Kényelmes: a kitöltés időpontja minden külső tényezőtől függetlenül megválasztható, a kitöltés szükség esetén megszakítható, a számlálóbiztossal egyeztetett időpontig befejezhető, így minimálisra csökken az adatszolgáltató és a számlálóbiztos kontaktusa;

A kérdőív papír alapú kitöltésére 2011. október 1-jétől október 16-ig van mód.

Interjú keretében történő kitöltés

A megkérdezettek képzett számlálóbiztos segítségével, interjú formájában is válaszolhatnak a népszámlálási kérdésekre. A számlálóbiztosi interjúra az első megkeresés alkalmával, vagy előre egyeztetett időpontban kerülhet sor.

A módszer előnyei:

Hatékony: az interjús módszer egyszerűvé, gördülékennyé teszi a válaszadást;
Szakszerű: a számlálóbiztos maximális segítséget ad az adatszolgáltatónak a kérdések megválaszolásához;
A számlálóbiztos az adatfelvétel teljes időszaka alatt segíti a kitöltést.

Figyeljünk a trükközőkre!

Az utóbbi időben elszaporodtak a trükkös módszerrel végrehajtott lopások, ezért a rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy a népszámlálás időszakában is feltűnhetnek olyan rossz szándékú emberek, akik magukat számlálóbiztosnak kiadva juthatnak be lakásokba és az ott lakók figyelmét elterelve próbálnak eltulajdonítani különböző értékeket.

Az elkövetőkre jellemző, hogy sosem "dolgoznak" egyedül. Küllemük többnyire ápolt, rendezett, modoruk megnyerő, ezért könnyebben beférkőzhetnek az emberek bizalmába. Hihető, életszerű történeteket mondanak el, melyek célja minden esetben a figyelemelterelés.

Amennyiben a tolvaj cselekménye végrehajtása közben lelepleződik, kizárólag az adott helyzet mérlegelése után szabad ellenállást tanúsítani az elkövetővel szemben, mert az addig "csak" megtévesztésre, figyelemelterelésre koncentráló elkövető a zsákmány megszerzése érdekében, akár a testi épséget veszélyeztető magatartást is tanúsíthat, erőszakot alkalmazhat. Veszélyhelyzetben célszerűbb a rendőrség vagy a szomszédok, járókelők segítségét kérni.

Javasolják, hogy több ismeretlen látogató fogadása esetén ismerősök, rokonok is tartózkodjanak a lakásban. Idegen személyt soha ne hagyjunk felügyelet nélkül!

Az áldozattá válás elkerülése érdekében az értékeket (ékszerek, készpénz, takarékbetétkönyv, bankkártya, stb.) a személyes okmányoktól (személyi igazolvány, lakcímkártya, útlevél, jogosítvány, TAJ kártya, adó kártya, stb.) elkülönítve célszerű tárolni.

 


A becsöngető népszámlálást végző minden esetben felmutat majd egy kék színű, számlálóbiztosi igazolványt, amelyen szerepel a biztos neve és aláírása, az azonosítószáma, valamint a kártya hátoldalán a település jegyzőjének az aláírása. Ezen igazolvány kizárólag a biztos személyazonosságát igazoló fényképes hatósági igazolvánnyal (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) együtt érvényes! Az alábbi, ingyenesen hívható zöld számokon lehetőség van az adatok valódiságágának ellenőrzésére is.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem