30 °C Budapest

Jövőre már hidegétel-utalványt sem kapunk?

Pénzcentrum
2011. szeptember 24. 14:33

Kikerülne jövőre a természetbeni juttatások rendszeréből a hidegétel-utalvány és az internetszolgáltatás, de lesz helyette lakbértámogatás - tudta meg a Népszabadság. A lap birtokába került tervezet szerint a másik lehetőség, hogy az állam átvenné az élelmiszerutalvány-piacot a jelenlegi szolgáltatóktól.

A Népszabadság úgy tudja, a kormány a természetbeni juttatások átalakításának forgatókönyvei között szerepel az is, hogy teljesen megszüntetnék a hidegétel-utalványok adójogi kedvezményét, vagy átmenetileg néhány évre a rendszerben maradna, és havi 5-8 ezer forintban maximálva egyetlen, állami szolgáltatótól lennének rendelhetőek.

A melegétkeztetési támogatás pedig a jelenlegi papír alapú utalványok helyett a SZÉP-kártyához hasonló megoldással, plasztikkártyára kerülne. Felülvizsgálná továbbá a kormány az egészségpénztári szolgáltatásokat. A lap szerint a melegétkezési utalványok SZÉP-kártyásítása szinte biztosra vehető, mivel ezt a tervet mind a két koncepció tartalmazza. Ugyanakkor a bevezetés kockázatai nagyok, hiszen néhány hónap alatt aligha tudnak átállni a terminálos elfogadásra a kis szolgáltatók. A tervezetet előirányzottan szeptember 30-ig tárgyalná a kormány.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?