19 °C Budapest

17 évesen szakmát kapnak a diákok az új rendszerben

2011. augusztus 5. 09:47

Szeptembertől átmeneti jelleggel 28 szakma képzése indulhat meg a duális rendszerben. Az új képzést választó tanulók már az első évtől tanműhelyben dolgoznak, és három év múlva szakmát kapnak - írja a Világgazdaság.

Szilágyi János, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) képzési igazgatója a lapnak elmondta, a változás 50 százalékkal több gyakorlati órát és 17 évesen kézhez kapott szakmát jelent. A diákok egy része az általános iskolából írás-olvasási, számolási nehézségekkel kerül ki, ám manuális, műszaki készségeik gyakran jók. Számukra vonzó lehet, hogy nem az iskolapadba vannak kényszerítve, hanem egyből dolgozhatnak, amelyért ráadásul pénzt is kapnak és biztosítottá válnak.

A képzési idő azonban lerövidül, így az iskolák számára finanszírozás szempontjából nem kedvező az átalakulás. Míg az intézmények az eddigi rendszerben két plusz két évig, tehát összesen négy esztendeig kaptak állami normatívát diákjaik után, a duális rendszerben ez három évre csökken, így bevételtől esnek el.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.17 13:41
John Cleese, korunk egyik legprofoundabb gondolkozója, a valamikori Monty Python oszlopos alapító ta...
hrdoktor  |  2025.05.15 11:04
A baj nem jár egyedül: a pollenallergiát nemcsak az adott növény virágpora válthatja ki, hanem a ker...
perfekt  |  2025.05.12 16:54
A Perfekt Ipari Képzési Központ célja, hogy partnereinek mindig szakszerű és jogszabályoknak megfele...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 18. vasárnap
Erik, Alexandra
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 18. 11:28
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem