14 °C Budapest

Félmilliós zsebpénzt osztottak a cigány önkormányzat táborában

2011. június 9. 14:02

Szerdán kezdődött meg a bírósági eljárás a hódmezővásárhelyi cigány kisebbségi önkormányzat sikkasztással vádolt elnöke ellen. Ajtai Évát azzal vádolják, hogy nem számolt el az önkormányzattól gyerekek nyári üdültetésére kapott támogatással.

A vádirat szerint a Hódmezővásárhelyi Romák Egyesületének elnökeként is dolgozó Ajtai Éva a civil szervezet nevében, gyerekek nyári üdültetésére vett át - három részletben - mintegy kétmillió forintot a hódmezővásárhelyi önkormányzattól.

A több mint ötven gyerek 2008 júniusában el is utazott a Csongrád megyei önkormányzat balatonszárszói üdülőjébe, a nyaralást követően azonban az elnök nem egyenlítette ki a számlákat és az önkormányzati támogatásból is csupán 245 ezer forinttal számolt el, a fennmaradó összeggel sajátjaként bánt - tartalmazza a vádirat.

Az elnök a gyanúsítotti kihallgatása során még azzal védekezett, hogy az összeg egy részéből "embereknek segített, a pénzt azonban nem kapta vissza". Szerdán a bíróságon már azt mondta, a támogatást az egyesület más programjaira használták fel. A vádlott ezt azzal indokolta: szóban arról állapodtak meg, hogy a támogatást egész éves működésükre, más programjaikra is fordíthatják, az aláírt támogatási szerződés azonban már nem ezt tartalmazta.

A delmagyar.hu szerint Ajtai elmondta, hogy "nem vették 100 százalékosan komolyan" a célzott támogatási szerződést, ezért gondolták, másra is elkölthetik a pénzt. Elismerte, hogy felvették a pénzt és elköltötték.

A tábor vezetőjének állítása szerint a 10-14 éves gyerekek fogadására felkészült táborba közel 50, többségükben jóval 18 év feletti táborozó érkezett. Ennek köszönhetően a szerződött, napi háromszori étkezés mellett folyamatosan bográcsoztak. Mint a tábor vezetője fogalmazott, azért, mert "a cigány embernek más étel kell". Azt is elmondták, hogy a kajálás mellett folyt a sör is - a vezető számításai szerint a teljes ellátás mellett napi 40-50 ezer forintot ettek és ittak el.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A vádlott védekezésül elárulta, a fiatalokat minden este diszkóba engedte és jelentős, 600 ezer forintnyi zsebpénzt osztott szét köztük. "6-700 ezer forintot adtam, mert hol kakaós csiga, hol kávétejszín kellett nekik. És nem akartam állandóan a boltba járni" - mondta.

A per újabb tanúk meghallgatásával a nyári ítélkezési szünet után folytatódik.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem