30 milliót követelt az OTP-től, felrobbantották a csomagot

MTI
2011. március 18. 21:30

Zsarolás miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni főosztálya a József körúti gyanús csomag ügyében. Az ismeretlen elkövető a csomagba egy levelet is tett, amelyben harmincmillió forintot követelt a pénzintézettől.

Pénteken, a késő délutáni órákban jelezték a rendőrségnek, hogy a bankfiókban gyanús csomagot találtak. Az állampolgárok biztonságát és a vagyonbiztonságot szem előtt tartva haladéktalanul intézkedtek, megkezdték az épület kiürítését, és lezárták a környéket. Értesítették a tűzszerészeket, ők megvizsgálták a csomagot, és a helyszíni megsemmisítés mellett döntöttek.

Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa azt látta, hogy egy tűzszerész lassan lépkedve, egy hosszú bot végére rögzítve hozta ki a gyanús csomagot fél nyolc körül a József körúti OTP bankfiókból, majd a közeli metróépítkezéshez vitte. Nyolc óra előtt néhány perccel egy nagy durranást lehetett hallani a Rákóczi téri metróépítkezés felől.

A Terrorelhárítási Központ jelentős erőkkel, több autóval érkezett a helyszínre, és ott volt Hajdu János, a szervezet főigazgatója is.

25 lakást kellett kiüríteni, az intézkedés ötven embert érintett. A VIII. kerület polgármesterével együttműködve felajánlották a lakóknak, hogy a polgármesteri hivatalban várakozhatnak, de egyikük sem vette igénybe ezt a lehetőséget. Nem sokkal este 9 óra előtt minden lakó visszatérhet otthonába.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Blaha Lujza tér és az Üllői út között este 9 óráig nem közlekedett a 4-es és a 6-os villamos, és a közúti forgalom elől is lezárták ezt a szakaszt. A csomag megsemmisítése után helyreállt a közlekedés.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?