Kezd bohózattá válni a hónapok óta húzódó polgármester-választás a Zala megyei Bödeházán. A tavaly októberi választáson mindkét jelölt ugyanannyi szavazatot kapott, a megismételt szavazás eredményét pedig megsemmisítették. Kiderült ugyanis, hogy a választás napjára feltűnően megnőtt a falu lélekszáma. Nem ez az első ilyen eset a térségben - írja a Népszabadság.
Míg tavaly ősszel még csak 47-en laktak a faluban, addig a múlt pénteken már 84-en rendelkeztek bödeházi lakcímmel és így szavazati joggal. "Csak azt tudnám, hol vannak Bödeháza új lakói? Ugyanolyan kihalt ez a falu, mint volt, pedig állítólag már majd kétszer annyian élünk itt, mint egy hónapja. Hülyének akartak nézni minket!" - mondja a néptelen főutcára mutatva a kertje kapujában álldogáló nyugdíjas férfi
Egy másik lakos hozzátette, hogy a szomszédos falvakból hoztak szavazókat, ezzel szégyent hoztak Bödeházára. A zalai falu lakóit feldúlták a történtek, az elmúlt hetekben ugrásszerűen megnőtt a falu lélekszáma, ami a megkérdezett helyiek szerint nem a település vonzerejével, inkább azzal magyarázható, hogy vasárnap újra polgármester-választást tartottak, mivel a korábbi szavazás eredménytelen volt.
Tavaly a falut eddig vezető Büki László éppúgy 22 szavazatot kapott, mint kihívója, a nyugdíjas könyvelő, Káldi Lászlóné. A megismételt választáson a jelöltek személye nem változott, a szavazók köre azonban jócskán kibővült. Tavaly még csak 47-en laktak a faluban, de a múlt pénteken már 84-en rendelkeztek bödeházi lakcímmel és így szavazati joggal. Az új lakóknak azonban nyomuk sincs a faluban: a helyiek szerint hiába is keressük őket, mert a "napnál is világosabb", hogy csak "papíron" élnek Bödeházán.
Büki László címére a helyiek szerint állítólag legalább húsz embert (a névjegyzék szerint 21 főt) jelentettek már be, miközben Káldiné négy rokona költözött a faluba. A vasárnapi végeredmény ezt nagyjából le is képezte, mivel Bükire 48-an, míg Káldinéra 29-en szavaztak. Hogy a fantomlakók mit kaptak a voksukért, arról nem szól a fáma. A győzelemnek azonban nem örülhetett sokáig Büki László, ugyanis egy panasz nyomán a választási bizottság a gyanús lakosságszám-növekedésre hivatkozva megsemmisítette az eredményt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A döntés jogerős, így február hatodikán újból, immár harmadszorra is megpróbálkoznak a polgármester-választással Bödeházán, s a történtek miatt vizsgálat indul. Szép Zsuzsanna, rédicsi körjegyző és az illetékes helyi választási iroda vezetője elmondta, hogy fiktívvé nyilvánítják azok lakcímét, akikről kiderül, hogy nem tartózkodnak életvitelszerűen a faluban.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








