21 °C Budapest

Adatok a nyugdíjhoz: 4,47 millió magyarról bevallották

2010. október 7. 05:20

A munkában töltött évek meghatározására a cégeknek minden évben kötelezően adatot kellett szolgáltatni a dolgozókról az előző év bér- és járulékfizetése alapján. Ezt idén utoljára április 30-ig kellett megtenni, ugyanis a Nyugdíjbiztosítási Egyéni Nyilvántartó Lapon (NYENYI) történő adatszolgáltatást január elsejével eltörölték.


2005-től évenként ígérgették, végül idén januárjától megszűnt a NYENYI lap és ez által kisebb lesz a foglalkoztatók adminisztrációs terhe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lesznek olyan kötelezettségek, amelyeket közvetlenül a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervek felé kell teljesíteni. A 2009-es évre vonatkozóan 2010. április 30-ig (illetőleg egyes nyilvántartásra kötelezettek esetén 2010. augusztus 31-ig terjedő határidővel) teljesítendő NYENYI lapos adatszolgáltatás volt az utolsó ilyen kötelezettség.

 

 

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság által összesített statisztika szerint 784 ezer foglalkoztató teljesített adatszolgáltatást, a biztosítottak száma a halmozódások kiszűrését követően 4,469 millió fő. Az első negyedéves adatok szerint Magyarországon a magánnyugdíjpénztári tagok száma 3,045 millió, míg önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítással 1,31 millióan rendelkeznek. A magánnyugdíjpénztári tagság a munkaerőpiacra lépőknek kötelező ugyan, de nem örökérvényű, vagyis az ügyfeleknek legalább hat hónapos tagsági viszonyt követően lehetőségük nyílik az átlépésre.

A 2010. január 1-jétől hatályba lépett törvényi szabályozás értelmében a jövőben is lesznek olyan adatszolgáltatások, amelyeket közvetlenül a nyugdíj-biztosító felé kell teljesíteni. Az adminisztrációs könnyítés többek között az adatszolgáltatás módjában nyilvánul meg. Bár már a tavalyi NYENYI adatszolgáltatást is elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül kellett teljesíteni, az e-NYENYI elsődlegességét kimondó szabályt idén kötelező jelleggel kellett alkalmazni.

 

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


NYERJ egy TV-t!!!

Ha az alábbi kérdésre helyesen válaszolsz és regisztrálsz játékunkra, nyerhetsz egy hűtőmágnest vagy a 4db LG Blu-ray lejátszó egyikét, illetve fődíjként egy LG márkájú LH5020 FULL HD LCD televíziót!

Mi az alapvető feltétele a magánnyugdíjpénztárak közötti átlépésnek?
a) legalább 6 hónapos tagsági jogviszonya kell, hogy legyen az adott magánnyugdíjpénztárnál
b) legalább 4 hónapos tagsági viszonya kell, hogy legyen az adott pénztárnál
c) legalább 1 éves tagsági jogviszonya kell, hogy legyen az adott pénztárnál

Kattints IDE, regisztrálj és nyerj! Sok szerencsét!


HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 26. 12:34