8 °C Budapest

Halálos foglalkozások: itt a véres toplista

2010. szeptember 1. 04:43

A CNN Money összegyűjtötte azokat a foglalkozásokat, melyek az USA munkaügyi statisztikái szerint a legtöbb halálos áldozatot követelik. A számok alapján a tavalyi év hosszú ideje az egyik legbiztonságosabb volt az Egyesült Államokban, de az időjárás, a magasság és a nehéz munkaeszközök még mindig sok áldozatot követelnek. Lássuk, kik a legveszélyeztetettebb munkások!

Néhány munkahelyi katasztrófától eltekintve - például a nyugat-virginiai bányarobbanás, vagy a Mexikói-öbölben történt fúrótorony-katasztrófa - a tavalyi év nyugis volt az USA-ban, már ami a munkahelyi baleseteket, illetve az általuk okozott halálesetek számát illeti. Összesen mintegy 4340 ember vesztette életét munka közben, 16,8 százalékkal kevesebben, mint 2008-ban.

Összesítve, foglalkozások szerinti bontásban a tízedik legveszélyesebb munkakör az építőipari munkásoké, akik szélsőséges időjárási körülmények között, veszélyes és nehéz szerszámokkal és gyakran irdatlan magasságokban dolgoznak. Ebben az ágazatban tavaly 100 ezer emberből 18,3 szenvedett halálos balesetet a statisztikák szerint.

Hasonlóan veszélyes foglalkozást űznek a kamionsofőrök is, arányaiban közülük is annyian halnak meg, mint az építkezésen dolgozók közül, abszolút számukat tekintve azonban ők halnak meg legtöbben a toplistán szereplők közül.

Hátulról a harmadik helyen állnak az ipari gépészek - 100 ezerre 18,5 halálos áldozat jut - akik elsősorban a rendkívül nehéz szerszámok miatt vannak nagyobb veszélynek kitéve.

Talán meglepő, de még őket is megelőzik a szemétszállítók, akik szintén extrém időjárási körülmények között, rendkívül nehéz tárgyakat emelgetnek, és még veszélyes anyagokkal is érintkezésbe léphetnek munkájuk során. Ebben a munkakörben 100 ezer emberre 30,3 halálos baleset jut.

A hatodik legveszélyesebb munkát az acélszerkezeti munkások végzik. Ők építették, és építik Amerika felhőkarcolóit, így valóban iszonyú magasságokban töltik mindennapjaikat.

Őket is megelőzik a tetőfedők: sokan a létráról, vagy a tetőről lezuhanva lelik halálukat, mások a hőséggel összefüggő betegségekben halnak meg.

Nem is gondolnánk, hogy milyen sok veszélyt rejt magában a mezőgazdasági munkások élete. Leggyakrabban a különféle mezőgazdasági gépek által okozott balesetekben lelik halálukat, nem csak a földeken, de az autóutakon is, hiszen a forgalomhoz nem szokott traktorvezetők, valamint az ilyen járművekkel ritkán találkozó autósok is gyakran okoznak baleseteket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A dobogó harmadik fokán a repülőgép pilóták, és tesztpilóták állnak. Nem kell azonban megijedni, ez nem azt jelenti, hogy ilyen sok gép zuhan le. A legtöbb haláleset ugyanis inkább tesztpilóták körében történik, akik a berendezéseket próbálják ki éles járat előtt, illetve helikopter vezetők esetén.

A második legveszélyesebb ipart a favágók űzik, akik láncfűrésszel dolgoznak, és nem ritka, hogy munka közben rájuk borul a fa, vagy épp a fűrész lánca akad meg valamilyen keményebb anyagban, ami balesetet okoz, de még a kivágott fa elszállítása sem veszélytelen munkafolyamat. 

 


A prímet azonban a halászhajókon dolgozók viszik, ők valóban veszélyes munkát végeznek, már ami a halálesetek relatív számát illeti, hiszen 100 ezer emberből 200 hal meg munkája következtében. Több száz kilométerre a partoktól nem sok külső segítségre számíthat ugyanis az a hajó, amelyik viharba kerül, de a felszerelések meghibásodása, vagy egyéb balesetek következtében is sokan megsebesülnek, akár halálosan is.

Ami a magyaországi munkhelyi baleseteket illeti, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség statisztikái szerint 2009-ben 18 454 munkabaleset történt itthon, melyek közül 99 végződött halálesettel.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem