Indulás közben baleset történt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Pegasus Airlines PC332 számú Budapest Isztambul járatánál.
Családjával együtt veszett oda a magyar sportvezető a kenyai tragédiában: itt van, amit eddig tudni lehet
A Vasas ökölvívó-szakosztályának vezetője, Süllős Gyula és családja is életét vesztette a kenyai repülőgép-szerencsétlenségben - erről a Blikk ír.
Mint arról tegnap a Pénzcentrum is beszámolt, tragikus kimenetelű repülőgépbaleset történt tegnap Kenyában, ahol nyolc magyar turista is életét vesztette. A kenyai légügyi hatóság tájékoztatása szerint a szerencsétlenül járt repülőgép Diani tengerparti üdülőhelyről tartott a Maasai Mara nemzeti rezervátumba található Kichwa Tembóba, amikor a baleset bekövetkezett.
Információk szerint a magyar áldozatok között volt Süllős Gyula, a Vasas ökölvívó-szakosztályának vezetője, valamint családtagjai és a család bébiszittere is. A hírek szerint Süllős két másik gyermeke nem volt velük az úton, mert Magyarországon maradtak.
A 43 éves sportvezető életében központi szerepet töltött be az ökölvívás, a Süllős család neve évtizedek óta összefonódott a Vasas ökölvívó szakosztályával. Először id. Süllős Gyula támogatta mecénásként a szakosztályt, majd 2009-es halála után fia vette át ezt a szerepet. Süllős Gyula nemcsak a szakosztály elnöke, hanem a klub elnökségi tagja is volt.
A Vasas közleményben búcsúzott el a tragikusan elhunyt sportvezetőtől:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Süllős Gyula, klubunk elnökségi tagja, ökölvívó szakosztályunk elnöke és évtizedes névadó családi támogatója. [...] Emlékét, emléküket megőrzi a Vasas család. Nyugodjanak békében!
- írták a közleményben.








