Az Unió ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek...
Nyolc magyar turistával a fedélzetén zuhant le egy kisrepülő Kenyában: részleteket közöltek a tragédiáról
Tragikus repülőgép-szerencsétlenség történt Kenyában, ahol egy turistákat szállító Cessna Caravan típusú repülőgép zuhant le röviddel a felszállás után. A fedélzeten tartózkodó nyolc magyar, két német utas és a kétfős kenyai személyzet életét vesztette.
A Mombasa Air Safari légitársaság járata az ukundai Diani repülőtérről indult a népszerű Maasai Mara nemzeti park felé, azonban a felszállást követően nem sokkal, a repülőtértől mintegy 40 kilométerre található erdős területen lezuhant és kigyulladt - szúrta ki a Telex.
John Cleave, a Mombasa Air Safari elnöke az előzetes információkra hivatkozva megerősítette, hogy a balesetnek nincsenek túlélői.
A kenyai polgári légiközlekedési hatóság közleménye szerint a repülőgép mindössze néhány perccel a felszállás után csapódott a földnek, majd lángba borult. A hatóságok a helyszínen már csak a kiégett roncsokat találták. Szemtanúk beszámolói alapján a baleset helyszínén hatalmas robbanás volt hallható.
A tragédia okainak feltárására a kenyai légiközlekedési hatóság vizsgálatot indított.
Súlyos orosz légitámadás érte az ukrán energetikai infrastruktúrát: mi lesz itt a béketárgyalásokon?
Oroszország nagyszabású légitámadást indított Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen, több száz drónt és rakétát bevetve. A támadások több régióban áramkimaradásokat okoztak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







