19 °C Budapest

Remeghetnek a banki dolgozók: a CIB 200 főtől már elköszönt

Pénzcentrum
2010. augusztus 9. 09:02

Június közepétől kezdve a CIB Bank 200 fős karcsúsítást hajtott végre a korábban bejelentett elbocsátási hullám második körében - írja a Napi Gazdaság.

A bank csoportos leépítés keretében köszönt el a dolgozóitól, bár más pénzintézetek is küldtek el alkalmazottakat, ott az elbocsátásokat időben elhúzták. A banki hr-es szerint az álláshirdetések számának növekedése ezzel csak látszólagosan áll ellentmondásban, ilyenkor ugyanis strukturális változtatásokat is végrehajtanak az intézmények.

Az eddigi leépítéseket nem igazán befolyásolta a bankadó, azokat a hitelintézetek még annak megismerése előtt határozták el. Valószínűnek látszik, hogy az utóbbi időben a létszámcsökkentés mértékénél már többen is figyelembe vehették az extra terhelést. Különösen azért, mert a mérlegfőösszeg arányában alkalmazott elvonás biztosan tevékenységük visszafogására ösztönzi a bankokat. A tulajdonosok pedig erősen figyelik a hatékonyság alakulását, aminek egyik mérőszáma az alkalmazottakra jutó mérlegfőösszeg.

A lap szerint gyanítható, hogy néhány banknál az idén az év elején még a fejlődés reményében alakították a létszámot. A válság miatt a szektorban végrehajtott összesen mintegy 9%-os leépítés után ugyanis az első negyedévben már 1,6 ezer fővel többet (ez majdnem 4%-os bővítés) foglalkoztattak a bankok. Ez azonban a hatékonyság romlásával járt együtt. Egy főre ugyanis az egy évvel korábbinál 4,4%-kal kevesebb eszköz jutott. Különösen a szakosított hitelintézeteknél volt látványos (30%-os) a visszaesés. Ilyen körülmények között a vártnál lassúbbnak bizonyuló kilábalás megfejelve a bankadóval a CIB után másutt is további jelentős elbocsátáshoz vezethet.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 3. 16:10
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom