24 °C Budapest

Újabb APEH-feketelisták! Elképesztő, több százmilliárdnyi adóval tartoznak nekünk

2010. július 31. 07:02

Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tegnap kora este közzétette a 2010. június 30-án nagy összegű adótartozással rendelkező magánszemélyek valamint a nagy összegű adótartozással rendelkező cégek feketelistáját. A két összesítésben szereplő nevek mögött összesen legalább 212 milliárd forint adótartozás található.

Az állami adóhatósággal kapcsolatos további friss hírünk: Régi-új szóvivő az APEH-nél - Bakonyi távozik a hivataltól

Sovány vigasz a tisztességes adózók számára, hogy a legalább 180 napon keresztül folyamatosan fennálló nagy összegű adótartozással rendelkező adózók második negyedéves listái márciushoz viszonyítva kisebb mértékben bővültek, mint az előző időszaki felsorolások a tavaly decemberi állapothoz képest. A nem magánszemélyek 100 milliós listáján ezúttal 3%-kal több név szerepel mint három hónapja, a magánszemélyek névsora pedig 7,6%-kal gyarapodott. A számok azonban annak ellenére mellbevágóak, hogy korábban5,2%-kal illetve 7,8%-kal gyarapodtak a táblázatok.

Az új listák szerint összesen 1794 darab legalább 100 millió forint adóval tartozó nem magánszemély adósa van az APEH-nak, és mellettük egy kisvárosnyi - egészen pontosan 3272 - magánszemély tartozik az államnak több mint 10 millió forinttal, azaz a hazai egyhavi bruttó átlagkereset legalább ötvenszeresével.

A két listán összesen tehát legalább 212,12 milliárd forint adótartozást felhalmozó adózó neve szerepel. Figyelembe véve azonban, hogy sok vállalkozás és magánszemély vélhetőenjóval több adótartozással rendelkezik a listára kerülés alsó határánál, a jegyzékekben szereplő adózók összes tartozása a fenti minimális összeget még akár további százmilliárdokkal meghaladhatják. A pontos számokat azonban nem ismerhetjük meg, mivel a hatályos jogszabályok kizárólag a nagy összeggel tartozók nevének, székhelyének/lakcímének és adóazonosítójának közzétételét teszik lehetővé az adóhatóságnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A friss APEH-listák a következő két linkre kattintva böngészhetők: magánszemélyek (és egyéni vállalkozók), nem magánszemélyek.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?