Lehangoló a magyar vállalkozások teljesítménye

Pénzcentrum
2010. május 12. 17:50

Várhatóan a 2008-ashoz képest jóval kevesebb társasági adóbevétel folyik be a költségvetésbe május 31-ig a 2009. évi társasági adóból, az adóhátralékok pedig jelentősen növekedtek az elmúlt évben. Ezek jelentős részben a gazdasági válságnak tudhatók be, de köszönhető a magyar gazdaság szerkezeti gondjainak is - derült ki Szikora János APEH-elnök a magyar vállalatok pénzügyi helyzetéről szóló előadásában a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén.

A társas vállalkozók száma 2006 és 2009 között folyamatosan növekszik, míg az egyéni vállalkozók száma ebben az időszakban csökkent. A jogi személyiséggel rendelkező társaságok száma gyorsabb ütemben nő, mint a jogi személyiség nélkülieké - derült ki az előadásból. A társas vállalkozások száma 2008-ban a félmilliót is meghaladta, azonban a ténylegesen működő társasági adóbevallást benyújtó társas vállalkozások száma már csupán 340 ezer volt.

A magyar vállalkozások közül gazdasági erejüket tekintve a főként a külföldi tulajdonú nagyvállalkozások dominálnak. A vállalkozások mindössze 7%-a van 50%-nál nagyobb részben külföldi kézben, azonban ezek a cégek az export bevétel 70%-át és az összes jegyzett tőke 70%-át adják. Emellett az adókedvezmények 70%-át veszik igénybe az ilyen cégek, azonban csupán az összes foglalkoztatott 24%-ának adnak munkát.

2008-ban az összes árbevétel 58%-át tette ki a nagyvállalkozások nettó árbevétele, azaz a viszonylag kevés számú nagyvállalkozás gazdasági ereje meghatározó az országban, míg a kis vállalkozások gyengébb lábakon állnak, az összes forgalom 40%-át adják, az exportnak pedig ennél is kisebb részét.

A gazdasági válság hatása legmarkánsabban a vállalkozások pénzügyi eredményében látszik. A pénzügyi műveletek ráfordításai az előző évhez képest 95%-kal növekedtek 2008-ra, míg a pénzügyi műveletek bevételei csupán 11%-kal emelkedtek. A pénzügyi szférán kívüli cégek pénzügyi műveletek ráfordításai az átlagoshoz képest is drasztikusabban, 216%-kal emelkedtek 2007-ről 2008-ra.

Az adózás előtti eredmény főként a vállalkozások rossz pénzügyi eredménye miatt összességében 47%-kal csökkentek 2007-ről 2008-ra. A számarányában 1,8%-nyi nagyvállalkozás az összes nyereség 48,1%-át tudhatja magáénak. Az adókedvezmények zömét a nagy beruházások adókedvezményei adják. 2008-ban az adókedvezmények 65%-át 10 milliárd forint feletti beruházások után vették igénybe a nagyvállalatok.

Szomorú adat, hogy a cégek adóhátralékai folyamatosan növekednek. Az összes adóhátralék 1716 milliárd forintról 2061 milliárd forintra emelkedett egy év alatt 2010 első negyedévének végére. Az összes működő adóhátralék - a nem felszámolás alatt álló szervezetek tartozása - pedig 551 milliárd forint volt az év első negyedévének végén, ám ennek jelentős része valószínűleg behajthatatlan tartozás.

Nő az adóhatóság szerepe

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Európai Unió 27 országában a költségvetés átlagos kiadási aránya a GDP 50%-a. Az átlagos bevételi arány pedig 47%, 2009-ben az összes uniós ország költségvetése deficites volt, legnagyobb arányban az ír, görög, brit és lett büdzsék kerültek mínuszba. Ilyen környezetben felértékelődnek az adóbevételek, így az adóhatóságok szerepe is - tette hozzá Pitti Zoltán a Corvinus Egyetem tudományos kutatója.

A szakértő a válsághelyzetből való kilábalással kapcsolatban néhány dolgot emelt ki. Egyrészt a regisztrált és a ténylegesen működő vállalkozások száma közti különbség drámai. 1,7 millió regisztrált vállalkozás van hazánkban, melynek nagyjából fele mintha nem is létezne.

Továbbá a mögöttünk levő gazdasági szerkezetváltás nem hatékony. A nemzetközi terepen versenyképtelen szolgáltatói ipar felé eltolódás nem volt sikeres. Az ország egy főre vetített termelékenysége még mindig csupán 30%-a a 15 régi uniós tagországénak.

A társaságok költségei közül mindössze 9,5%-a személyi jellegű ráfordítás, az anyagköltség a vállalkozások körében 90%-os, mivel a vállalkozók költségszámlák segítségével veszik ki jövedelmük egy jelentős részét.

A magyar adórendszer erősen teljesítményt fékező hatású - tette hozzá a szakértő. Példaként a 25 milliós EVA határt és a társasági adónál a 10%-os kedvezményes kulcs 50 milliós határát említette. A rehabilitációs járulék kijátszása érdekében a cégek 20 főnél kisebb szervezetekké bomlanak szét, az szja kedvezmények 3,4 millió forint feletti fokozatos megszűnése pedig gátolja a civil szervezetek támogatását.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 27. szombat
János
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 26. 18:08