20 °C Budapest

Revizorok szövik tovább AdóManó meséjét

Pénzcentrum
2010. május 6. 18:02

Adóhivatali dolgozók adták tanúbizonyságát annak, hogy nem csupán szakmájukban képesek maradandót alkotni, hanem egyéb műfajokban is. Minden várakozást felül múlva több mint 100 alkotás érkezett arra a pályázatra, amelyet az APEH hirdetett meg munkatársainak.

A pályázat célja egyrészt az adótudatosság megjelenítése vizuális és zenei formában a fiatal korosztálynak, másrészt a 15 ezer fős szervezet kreativitásának felhasználása annak érdekében hogy a dolgozók közvetlen formában is részt vehessenek az adóhivatal kommunikációjában - közölte az APEH.

A legtöbben a meseírásra éreztek késztetést. 64-en ragadtak tollat, hogy megírják AdóManó történetének folytatását. Hasonlóan népszerű volt a szlogenpályázat is, amelyben az adózás fontosságára hívták fel a gyerekek figyelmét. Nyolcan választották a képregény rajzolást ugyancsak AdóManó főszereplésével és további hatan szignált, illetve rövid gyermekdalt komponáltak.

Az adóhivatali dolgozók által beküldött pályamunkákat szakértői zsűri bírálja el, ezt követően az alkotások megtekinthetők és hallhatók lesznek az APEH honlapján, valamint a legjobb pályamunkákról reményeink szerint a Pénzcentrum is be fog számolni. Az állampolgárok továbbá az APEH külső kampányaiban is találkozhatnak, majd az APEH-osok legjobb alkotásaival.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?