A mérleg időben történő benyújtásának elmulasztása miatt eddig mintegy kétezer cég adószámának felfüggesztését rendelte el az adóhatóság 2010-ben. A szabályok szerint az elmúlt évben azoknak a társaságoknak kellett kötelező jelleggel elektronikus úton benyújtaniuk a beszámolóikat, amelyek eltérő üzleti évesek és a mérlegforduló április 30-a utánra esik. A többi társaság dönthetett úgy is, hogy a hagyományos úton, vagyis papír alapon nyújtja be a mérleget - írja a Napi Gazdaság.
2010-ben ez a megkülönböztetés már nem érvényes, így minden társaságnak elektronikus úton kell benyújtani a beszámolóját. Amely cég ezt elmulasztja, számolniuk kell azzal, hogy az adóhatóság felfüggesztheti az adószámukat. A felfüggesztési eljárás félig-meddig automatikus, tehát nem szúrópróbaszerűen választanak ki egy-egy céget, hanem az adóhatóság minden társasággal szemben köteles lesz eljárni.
2009-ben összesen 794 esetben rendelték el az adószám felfüggesztését. Ez az adat annak tükrében nem jelent sokat, hogy százezer cég még papíralapon intézte ügyét - az eredeti, május 31-ei határidőre egyébként mindössze 46 ezer cég nyújtotta be a beszámolóját elektronikusan, ezért az igazságügyi minisztérium meghosszabbította a benyújtási határidőt.
2010-ben már komolyabban vette az ügyet az adóhatóság, az első két hónapban ugyanis 1871 határozatot hozott adószám felfüggesztéséről. A tavalyi 794 határozat közül 615 emelkedett jogerőre, vagyis ezeknek a cégeknek felfüggesztették az adószámát. Az idei érintettek közül 1510 jutott erre a sorsra.
Nagyrészt a figyelmetlenség állhat a háttérben, mivel a hatóság értesíti a cégeket az intézkedésről, így a figyelmetlen társaságoknak 60 napjuk van arra, hogy benyújtsák mérlegüket. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy a szóban forgó cégeknél más problémák is vannak - vagy nem működnek vagy adott esetben fiktívek.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az adószám felfüggesztését követően az adóhatóság nem törli a cégek adószámát, ehelyett a cégbíróságot kéri fel, hogy gyorsított eljárással indítsa el a végelszámolást. Ha a társaság "problémás", ez akár felszámolásba is fordulhat, ellenkező esetben azonban a vállalkozás eltűnik a rendszerből.








