7 °C Budapest

Tízmilliós autók, melyek után NEM kell vagyonadót fizetned

2010. március 26. 05:22

Vagyonadózási szabályok Az egyes nagy értékű vagyontárgyakról szóló törvény címével meglehetősen ellentmondásosan került szabályozásra személygépjárművek adója. A gépkocsikra ugyanis nem értékalapú, hanem teljesítményalapú vagyonadót vetett ki az Országgyűlés, aminek köszönhetően a jelenlegi helyzet az, hogy egyes nagyon olcsó, de erős autók is adókötelesek, míg sokszor az igen drága személygépjárművek tulajdonosai is megmenekülnek az extra adó elől.

Egy korábbi témával foglalkozó cikk után (TOP 10 eladhatatlan vagyonadós autó Magyarországon! Te adnál értük pénzt?) a Pénzcentrum.hu most arra kereste a választ, hogy melyek az országban kapható legdrágább új autók, amelyek után még nem kell vagyonadót fizetni, azaz főszabály szerint a motorteljesítményük 125 kW, vagyis 170 LE alatt marad.

A nagy teljesítményű személygépjárművek után fizetendő vagyonadó mértéke Magyarországon 2010. január elsejétől évente a kocsira kivetett éves gépjárműadó 2; 2,5 illetve 3-szorosa, attól függően, hogy az autó motorjának teljesítménye 125-175 kW között van, 175 kW felett, de 200kW alatt van, vagy pedig eléri a 200 kW-os teljesítményt.

A szabályok szerint a kocsit az év első napján tulajdonló(k)nak kell a vagyonadót bevallania és megfizetnie. Magánszemélyek esetén a bevallási határidő május 20., és az éves adó első felét is eddig az időpontig kell megfizetni. Az adó második felét pedig szeptember 30-ig kell az APEH-nak utalni. A bevallásokat az szja-bevallóknak a 0953-1042-es kapcsolt nyomtatványon kell megtenniük. Az szja bevallást nem benyújtóknak pedig a különálló 1042-es bevallási íven kell adóköteles vagyontárgyaikról az APEH-ot határidőben értesíteniük.

Háromgyerekes hibridtulajdonosoknak nem kell fizetni

A vagyonadóból két esetben ad a törvény 50% adókedvezményt. A hibrid- vagy teljesen elektromos meghajtású autók után jár a mérséklés, illetve a három vagy több gyermeket eltartók vehetik még igénybe legfeljebb egy autó után a kedvezményt. A két kedvezmény összevonható, tehát aki egyetlen elektromos vagy hibrid meghajtású autóval rendelkezik, és három vagy több gyermeket tart el, összesen 100% adókedvezményt vehet igénybe.

A kétszeres adóterhelés elkerülése miatt a törvény engedélyezi a kocsi tulajdonosának, hogy az autóra kivetett gépjárműadót levonja a fizetendő vagyonadó összegéből. Az adózók tehát akkor sem szembesülnek plusz fizetési kötelezettséggel, ha igénybe vehetik valamelyik 50%-os adókedvezményt, és a kocsijuk motorteljesítménye a 125-175 kilowattos (a gépjárműadó kétszeresével terhelt) sávba esik. A vagyonadó egyik fele ebben az esetben ugyanis adókedvezményként levonható, a másik fele pedig maga a kivetett gépjárműadó, amivel szintén  csökkenthető a fizetendő adó. Fontos megjegyezni, hogy azadóbevallásokat a fenti esetekben is be kell nyújtaniuk a nagy teljesítményű autók tulajdonosainak.

A drága és nem vagyonadós autókért kattints a következő oldalra!

Vagyonadómentes és nagy értékű vagyontárgyak

A Pénzcentrum. hu összesen fél tucat prémium kategóriás autómárka kereskedőjét kérdezte meg arról, hogy kínálatukban melyik az a típus, amelyik még nem éri el a vagyonadó alsó teljesítményhatárát (170 LE), és a kínálatukban a legdrágábbnak mondható. A felkeresett márkakereskedők egy kivételével mind tudtak extrákkal, regisztrációs adóval és áfával együtt számítottan 10 millió forint feletti nem vagyonadós autót mutatni.

A hat márka közül egyedül Lexusból nem vásárolhat mindenki vagyonadómentes autót, mivel ennél a márkánál jelenleg kínált leggyengébb autó is 177 lóerős, és a hibrid modelljei sem teljesítik a kvázi-vagyonadómetességhez szükséges (175 kW-os) kritériumot. A japán luxusmárka tulajdonosainak tehát legalább 3 gyermeket kell nevelniük ahhoz, hogy ne fizessenek egy forint vagyonadót sem. Abban az esetben, ha a három gyerek már megvan, akkor a hibrid Lexusok közül már teljesítménykorlát nélkül lehet válogatni, ugyanis a törvény értelmében - egy autóra - 100%-os adókedvezmény illeti meg a kocsi tulajdonosát.

Mercedes, BMW, Audi

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legdrágább általunk fellelt mindenki számára biztosan adómentes autót a Mercedes kínálta. A békéscsabai Mercedes kereskedésnek az összes választható extra felszereltséggel sikerült egy alapáron 11.908.750 forintos 136 lóerős, kombi E200 CDI típusjelzésű autó árát egészen 29.860.000 forintig feltornászni. Természetesen ilyen autót valójában senki sem vásárol, de az extrém példa mégis jól érzékelteti a törvény furcsaságát, miszerint egy közel 30 milliós autó után nem kell vagyonadót fizetni, míg egy csupán néhány százezer forintot érő használt autó után adott esetben több tízezer forintot kell fizetni.

A kereskedők közül a második legdrágább autót a BMW-nél tudták összeállítani. Az alapáron 13,5 milliós 320d nyitható tetejű kupé ára M sportcsomaggal, bőrülésekkel, speciális tetőkárpitozással, navigációval és még ezernyi extrával közel 21,3 millió forintra kúszott fel. A kocsi érdekessége, hogy a kétliteres dízelmotorja eredetileg 177 lóerős, azonban a BMW gondolt a magyarországi adóminimalizálókra, és hazánkban egy 0 Ft-os opció keretében szoftveres módosítással gyárilag 163 lóerősként szállítja az ilyen motorral szerelt autókat - mondta el lapunknak egy BMW-értékesítő, és hozzátette: ugyanez a motor szeptembertől elérhető lesz a megújult 5-ös sorozatban is, ahol várhatóan a kabrió hármasnál valamivel drágább kocsi is konfigurálható lesz.

A kereskedő szerint a módosítás később könnyedén visszaállítható, azonban ez a gyári garancia elvesztésével jár. A BMW egyébként nem csak ennél a motornál kínálja az ingyenes teljesítménycsökkentés lehetőségét. Kérésre, az X5-ösbe, az X6-osba és az új 7-esbe is rendelhető háromezres dízeleket is egy adókategórival lejjebb (245-ről 211 lóerőre) zabolázza a gyár.

Az A6-os Audi rajongói is választhatnak maguknak adókímélő megoldást. Bár az éppen 170 lóerős kétliteres TFSI motorok tervezésénél még nem gondoltak az Audinál a magyar adótörvényekre, azonban a 136 lóerős kétliteres dízelek már könnyedén átcsúsznak a léc alatt. Az ilyen motorral szerelt automataváltós A6 Avant alapára egyébként 12,376 millió forint, és az elért Audi kereskedő szerint nagyjából 8 millió forintnyi extrát lehet bele rendelni, amiből csak az exkluzív bőr belső nagyjából 3 forintba kerül.

Volvo és Jaguar

A felkeresett további két márkakereskedés közül a svéd márkát forgalmazónál lehet a drágábbik nem vagyonadós autót összeállítani. A Jaguarnál ugyanis egyedül az idén már nem gyártott X-type-ot szerelték 170 LE alatti, 2 illetve 2,2 literes dízelmotorokkal. Raktárról azonban még kapható a típus, a szalonokban 7 és 11 millió forint közötti dízel X-typeokkal tudnak szolgálni.

A Volvonál már jóval drágább, de még 170 lóerő alatti autót is vásárolhatunk. A legdrágább ebben a kategóriában a húszezer forint híján 13 milliós listaárú 163 lovas XC70-es volt. A radaros tempomattal, holttér figyelő kamerával, állóhelyzeti fűtéssel és az összes szóba jöhető extrával felszerelt autó ára már 17,175 millió forint.

Összefoglalásképpen megállapítható, hogy még a prémium kategóriás autók körében is viszonylag széles a választék vagyonadómentes autókból. Mindkét adókedvezmény igénybevételével pedig akár egészen nagy értékű és egyben erős autók is teljesen vagyonadómentesek maradhatnak. Figyelembe véve, a korábbi cikkben felsorakoztatott olcsó, mégis adóköteles autókat is, megállapítható, hogy a jelenlegi szabályozás - mely a vagyont kívánja megadóztatni - ugyan alkotmányos megoldás, mégsem sikerült túlzottan szerencsésre.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem