Az alacsonyabb jövedelmű adózók számára kiemelt fontossággal bír a tavalyi évre vonatkozó 0953-as szja bevallás 30. sora, melyben fizetendő adóból levonható adójóváírást kell (lehet) feltüntetni.
Akár 136.080 forintja is bánhatja annak az adózónak, aki tavaly egész évben nem érvényesíttette az adóelőlegek megfizetésekor az adójóváírást, és idén is figyelmen kívül hagyja azt az adóbevallásában. A fizetendő személyi jövedelemadóból ugyanis havi 11.340 forint jóváírás járt tavaly azoknak az adózóknak, akiknek az összjövedelme az év folyamán nem érte el a 1,25 millió forintot. E felett az összeghatár felett pedig egészen 2,762 millió forint jövedelemig jár csökkenő mértékben a tavalyi évre az adójóváírás.
Az APEH Általános Nyomtatványkitöltőjével (ÁNYK) készített bevallásoknál a 30. (adójóváírásról szóló) sorban szereplő jogosultsági hónapok megadása után a program kiszámolja az adózónak, hogy mennyi a 2009-es adóévben maximálisan igénybe vehető adójóváírása.
Amennyiben az adózó a 30. sorban megadja az adójóváírásra jogosultsági hónapok számát, úgy a program beíráskor minden esetben figyelmezteti a bevallót, ha - a jövedelmére és a jogosultsági hónapok számára tekintettel - az igénybe vehetőnél magasabb vagy alacsonyabb összeget ír a 30. sor b. oszlopánál lévő cellába. Ennél a pontnál azonban megengedett, hogy javítás helyett az adózó továbblépjen, és a kitöltés befejezése után végrehajtsa az ellenőrzést.
A nyomtatvány ellenőrzésekor ugyanakkor hibaként csak az igénybe vehetőnél magasabb összeg beírása kerül megjelölésre. Amennyiben az adózó a saját kárára téved, arra az ellenőrzéskor már nem figyelmeztet a program - hívja fel a mai Világgazdaságban a figyelmet Angyal József adószakértő. A szakértő szerint a szoftver ezen módszere nagyjából 10 milliárd forint hozhat évente az államkasszának.
Ennél nagyobb hiányossága a szoftvernek, hogy a 30. sor érintetlenül hagyása esetén az ÁNYK semmilyen módon nem jelzi az adózónak, ha a jövedelme alapján jogosult lenne adójóváírásra, de a 30. sor celláit véletlenül figyelmen kívül hagyta.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mivel a végső ellenőrzésnél a szoftver arra tud külön figyelmeztetni, ha az adózó az szja törvény alapján neki járó adójóváírásnál nagyobb összeget szeretne igénybe venni, ezért nem tűnik túlságosan nagy programozási bravúrnak, hogy az ilyen jellegű eseteknél adózó saját kárára történő tévedésekor is megjelenjen a végső ellenőrzéskor egy figyelmeztető pont, és ne "Az ellenőrzés nem talált hibát" üzenetet adja az ÁNYK.
Az elektronikus nyomtatványoknak és kitöltő programoknak ugyanis nem pusztán a gyorsabb és költséghatékonyabb adatfeldolgozás és a hatékonyabb ellenőrzés célját kellene szolgálniuk, hanem a felhasználói tévedéseket is minél jobban ki kellene védeniük, függetlenül attól, hogy a tévedéssel melyik fél jár jól, és melyik rosszul.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







