8 °C Budapest

Autópályaépítőknél tárt fel adócsalást az APEH

Pénzcentrum
2010. március 23. 11:02 2 perc

Majdnem 120 millió forintos adóhiányt tárt fel az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága annál az építőipari társaságnál, mely több autópálya építésen is alvállalkozóként működött közre. Az ellenőrzés olyan számlázási láncolatot tárt fel, amely a vizsgált társaság által kibocsátott számlák utáni áfa fizetési kötelezettség csökkentésére irányult.

A revízió megállapította, hogy a vizsgált társaság építőipari munkák végzésére szerződött, a munkákat azonban alvállalkozókkal végeztette el. Az alvállalkozók pedig további alvállalkozókat, azok pedig újabb társaságokat vontak be a kivitelezésbe. Az adóhatóság összesen négy számlázási szinten 17 társaság "működését" térképezte fel.

A szerződéskötések előtt alakult társaságok többsége olyan székhelycímmel rendelkezett, ahol gazdasági tevékenységet nem folytattak, a bejelentett lakcímmel rendelkező képviselők, tagok nem voltak elérhetők. Két társaság felkutatása eredménytelenül zárult, mivel a cégbíróság a megadott névvel nem vett nyilvántartásba vállalkozást. A revizorok az érintett cégek között személyi összefonódásokat tártak fel, többen rokoni kapcsolatban állnak egymással, valamint a társaságok könyvelését és adóbevallásaik benyújtását ugyanazon személy végezte.

A fiktív munkavégzést támasztotta alá az is, hogy a munkálatok végzéséhez szükséges gépekkel egyetlen társaság sem rendelkezett, bejelentett alkalmazottaik nem voltak. A cégek fellelt képviselői nem tudtak tájékoztatást adni az elvégzett munkákról, a munkavégzés helyéről, a munkát végző dolgozókról és elmulasztották az építőipari munkát kísérő alapvető dokumentumok kiállítását is.

Az ellenőrzés a láncolatban szereplő társaságok terhére összesen 200 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg, illetve hat személlyel szemben bűntető eljárást kezdeményezett az adóhivatal - közölte az APEH.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 07:02