Európai karrier - Új rendszerben pályázhatók az uniós állások

Pénzcentrum
2010. március 12. 11:32

Március 16-án az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) útjára indítja korszerűbb és gördülékenyebb új kiválasztási eljárását: a megújult rendszer szerinti legelső versenyvizsgát az igazgatási tisztviselők (AD) számára rendezik.

Az új rendszer jobb lesz, mivel a leggyakoribb munkakörökre évente írnak majd ki versenyvizsgát, így a pályázók eredményesebben készíthetik elő jelentkezésüket, az uniós intézmények pedig hatékonyabban tervezhetik meg emberi erőforrásokkal kapcsolatos stratégiájukat. Az új eljárás gyorsabb és hatékonyabb lesz, mivel a jelenleginél kevesebb szakaszból áll majd. Emellett hatékonyabb is lesz azáltal, hogy a lexikális tudás felméréséről a kompetenciaalapú értékelésre helyezi át a hangsúlyt, amely bizonyítottan a jövőbeni munkateljesítmény egyik legmegbízhatóbb előrejelzője - közölte az EPSO.

Jobb tervezés

Az EPSO hároméves, folyamatosan aktualizált tervet vezetett be, amelynek során az intézmények rendszeresen felmérik munkaerő-szükségletüket. A felvételi versenyvizsgák évente három ciklusban zajlanak majd - az igazgatási tisztviselők, az asszisztensek és a nyelvi tisztviselők számára -, emellett a különböző szakemberek felvétele céljából egyedi versenyvizsgákra is sor kerül.

Annak érdekében, hogy vége szakadjon azon sajnálatos gyakorlatnak, miszerint a sikeres pályázók gyakran három éven keresztül is szerepelnek a tartaléklistán anélkül, hogy tényleges álláshelyhez jutnának, a tartaléklisták ezentúl csupán egy évig, a következő vizsgaciklus lezárulásáig maradnak érvényben. A tartaléklistán szereplő pályázók többségét behívják majd felvételi beszélgetésre. A résztvevőknek lehetőségük nyílik arra, hogy a vizsgateljesítményükről írásos visszajelzést kapjanak, így elkerülhetők lesznek a hosszadalmas felülvizsgálati eljárások.

Gyorsabb és célirányosabb munkaerő-felvétel

Az EPSO új kiválasztási módszerével javulni fog a felvételi eljárás minősége és megbízhatósága. A legfontosabb alapelv, hogy a hangsúlyt a pályázók tényszerű tudásának felméréséről a kompetenciaalapú értékelésre helyezik át. Az új kiválasztási eljárás mindössze két szakaszból áll: a pályázók az egyes uniós tagországokban írják meg a számítógépes előválogató tesztet, majd Brüsszelben kerül sor az értékelési szakaszra. Az új eljárás lefolytatása 5-9 hónapot vesz majd igénybe - ezzel szemben a korábbi rendszerben akár két évig is elhúzódott egy-egy vizsgaeljárás.

Az előválogató szakaszt a kognitív képességeket és a helyzetmegítélést vizsgáló teszt, valamint a keresett profil típusától függően a szakmai és a nyelvi kompetenciákat felmérő teszt alkotja. A korábbiaktól eltérően az első szakasz nem tartalmaz külön tesztet az uniós ismeretek felmérésére; ezek vizsgálatára a második, értékelési szakaszban, a munkakörrel kapcsolatos feladatokkal szoros összefüggésben kerül majd sor.

Az értékelési szakasz a kulcsfontosságú kompetenciák alapos és megbízható vizsgálatára szolgál, és a lexikális tudás helyett a munkakörrel kapcsolatos kompetenciákat helyezi előtérbe. A vizsgafeladatokat úgy állítják össze, hogy a segítségükkel felmérhessék a szükséges készségeket. Minden készséget legalább kétszer vizsgálnak majd. Ez a szakasz - a versenyvizsga típusától függően - egy vagy fél napot vesz igénybe, és a pályázó második nyelvén (angolul, franciául vagy németül) zajlik, kivéve a különleges nyelvi szakismeretet igénylő profilok esetében. Ez az értékelési szakasz váltja fel az eddigi hosszadalmas, két szakaszból álló írásbeli és szóbeli vizsgát. A konkrét szakmai készségek és szaktudás mellett számos alapvető kompetencia vizsgálatára is sor kerül, ideértve az elemző és problémamegoldó képességet, a kommunikációs készséget, az eredményközpontúságot, a tanulási és fejlődési képességet, a szervezőkészséget és az elvégzendő feladatok rangsorolásának képességét, a rugalmasságot, illetve a csapatmunkára való alkalmasságot.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vizsgabizottságok szakmai jellege erősödik azáltal, hogy tagjait az EPSO-hoz kirendelt tisztviselők alkotják, akik képesítéssel rendelkeznek a kompetenciaalapú értékelés terén, valamint nagyobb teret kapnak a humánerőforrás-gazdálkodási és pszichológiai szakismeretek.

A sikeres pályázók értékelőközpontban elért teljesítményéről ún. készséglapot állítanak ki, amelyet az EPSO továbbít az intézmények felé, hogy ily módon segítse őket a felvételi eljárásban.

A sokszínűség támogatása

Az EPSO ezenfelül számos olyan intézkedést vezet be, amelyek célja, hogy előmozdítsák a személyi állomány sokszínűségét, és tovább javítsák az EU intézményekről mint munkáltatóról alkotott képet. Ezen intézkedések közé tartozik a tesztek nemek szerinti semlegessége, a különleges szükségletekkel rendelkező pályázók számára nyújtott szolgáltatások javítása, valamint a tartaléklisták dinamikusabb kezelése - tette közzé a Rapid.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 23. 19:18