24 °C Budapest

Megszűnik a "sima" antennás tévé, de ez nekünk jó

2010. március 11. 15:47

A lakosság többsége pozitívan ítéli meg a digitális átállást, derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) megbízásából az Ariosz Kft. által elkészített és immár második alkalommal publikált digitális átállás monitoringból. A reprezentatív kutatás alapján évente kétszer kiadott jelentés adatfelvétele 2009 októberében és novemberében zajlott, összesen 1500 háztartást megkérdezve személyes interjúk keretében a televíziózással, rádiózással és mobiltévézéssel kapcsolatos témákról.

A digitális átállás keretében 2011 végéig megszűnik a jelenlegi analóg földfelszíni televízió vételi mód és helyébe a jobb kép- és hangminőséget, nagyobb szolgáltatásválasztékot nyújtó, a korlátos erőforrással, az ország számára rendelkezésre álló frekvenciakészlettel való hatékonyabb gazdálkodást lehetővé tevő digitális földfelszíni televíziózás lép. Mindez azt jelenti, hogy a jelenleg még a földfelszíni analóg adást nézőknek 2011 végéig valamelyik másik televíziózási módra kell áttérniük.

Kábelen keresztül tévézik hazánk lakosságának legnagyobb része - mintegy 4 millió háztartásból 2,392 milliónál érhető el televíziós adás ily módon. Az egyedi műholdas és a szoba- vagy tetőantennás földfelszíni televíziózás elterjedtsége az elmúlt időszakban folyamatosan csökkent, míg az előfizetéses műholdas és az IPTV-szolgáltatás részesedése tovább nőtt. Továbbra is a lakosság 1,4 százaléka nem tévézik, csökken a platformok kereszthasználata, már kevesebb, mint 6 százaléknyi az olyan háztartás, ahol egynél több platformon tévéznek. A platformok közül a földfelszíni digitális televíziózás (azaz a DVB-T vételi mód) még nem éri el az 1 százalékot, ezért a kutatás statisztikai hibahatára miatt arra platformhasználati számot nem lehet adni.

820 ezer háztartásban elsődleges a szoba- vagy tetőantennás földfelszíni vételi mód. Ezek a háztartások a digitális átállás elsődleges érintettjei, hiszen ők a jelenlegi országos földfelszíni tévécsatornákat, köztük a közszolgálati m1-et csak ilyen módon érik el.

Forrás: NHH


Az előfizetéses műholdas szolgáltatások sikere elsősorban a kisebb településen élőknek "köszönhető", ezeken a területeken ugyanis a kábeltelevíziós ellátottság jelentősen elmarad a nagyvárosokétól. Esetükben 28 százalék volt ezen platform elterjedtsége a kábel és az IPTV 42 százalékával szemben, míg a fővárosban közel teljes a kábel és az IPTV dominanciája (84 százalék), az előfizetéses műholdas tévé szerepe pedig szinte elhanyagolható (6 százalék). Szintén a kistelepüléseken a legjellemzőbb a földfelszíni televíziós vételi mód - 100-ból 30 háztartásban használják ezt a technológiát, bár érdemes megjegyezni, hogy 2005-ben még 52-ben tették ugyanezt.

A digitális televíziózás részaránya folyamatosan emelkedik a televízió-vételi módok körében, 2009 végére már háztartások egynegyede (26 százalék) használt digitális platformot.

Az analóg sugárzás 2011 végén történő leállásáról (az analóg lekapcsolásról) 4,6 millióan tudnak (a lakosság 56 százaléka), és 3,4 millióan hallottak arról (a lakosság 42 százaléka), hogy az ország egyes területein már jelenleg is fogható a digitális adás.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A digitális átállás megítélése javult, a korábbi 44 százalékkal szemben tavaly ősszel már a lakosság 49 százaléka ítélte meg pozitív módon a folyamatot, sok volt a semleges vélemény is, míg negatívnak csak minden tizedik ember (12 százalék) értékelte az átállást.

Nem meglepő módon az átállás elsődleges érintettjei, a jelenleg televíziót analóg földfelszíni módon, szoba- vagy tetőantennával nézők, akikre mindez konkrét feladatot ró, kevésbé ítélik meg pozitívan a jelenséget.

Fontos felhívni arra a figyelmet, hogy már minden második felnőtt (a lakosság 52 százaléka) tisztában van azzal, hogy a régi készülékekhez dekóder kell a digitális földfelszíni adás vételéhez, azonban a dekóder nélküli vételre alkalmas televíziókészülékeket a felnőtt lakosság fele, míg az elsődlegesen érintettek háromnegyede nem tudja, miről lehet felismerni. Minden harmadik felnőtt (a lakosság 34 százaléka) tévesen úgy gondolja, hogy az átállás miatt a jövőben fizetni kell a jelenleg ingyenesen elérhető csatornákért.

Az Antenna Hungária kommunikációs kampányának hatása többek között a MindigTV logó ismertségével is mérhető: közel duplájára, 20-ról 39 százalékra nőtt az emblémát ismerők száma. Közülük legtöbben a tévében (reklámokban) találkoztak a digitális földfelszíni adás szimbólumával. Valószínűleg a reklámoknak köszönhető, hogy az átállással kapcsolatos elsődleges várakozás a jobb képminőséget érinti - a megkérdezettek közel kétharmada (65 százalék) számít erre a pozitív változásra.

Csendes gyilkostól rettegnek a magyarok: van ok a félelemre, a génjeinkben lapulhat a kór

A szorongás nem alaptalan, hiszen Magyarország évek óta rosszul szerepel a rákkal kapcsolatos halálozási listákon.

Elképesztő, mire szórják a magyarok a pénzt: úgy vesszük ezeket, mint a cukrot

Akár esküvő, akár születésnap, a magyarok imádnak ajándékozni. Ajándékot pedig egyre többen online vásárolnának.

Hatalmas pénzek röpködnek a magyar Kickstarteren: mutatjuk a legnagyobb dobásokat

Az alig egy hónapja indult első hazai közösségi piactéren már meg is vannak az első sikeres projektek.

Csúnyán elintézheti a magyarok megtakarításait a válság: így még kijátszhatod az inflációt

A pénzügyi szakértők most elmondták, milyen tippekkel spórolhatunk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. július 2. szombat
Ottó
26. hét
Július 2.
UFO Világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?