-7 °C Budapest

A világ legjobb üzleti iskolái Budapesten!

Pénzcentrum
2010. március 1. 13:32

A QS World MBA Tour idén ismét ellátogat hazánkba, lehetőséget kínálva az MBA-képzés iránt érdeklődőknek arra, hogy személyesen találkozzanak a legnevesebb nemzetközi üzleti iskolák képviselőivel. A QS által végzett átfogó felmérés szerint a válság hatására az MBA-jelöltek egyre inkább érdeklődnek a vállalkozás és a vállalati társadalmi felelősség (CSR) mint szakirányok iránt. Ezt kihasználva, idén a világ e téren vezető üzleti iskolái bejárják a világot a QS World MBA Tour 16 éves történetének eddigi legnagyobb rendezvénysorozatával, mely 85 eseménnyel 66 várost érint 2010-ben. A Budapestre érkező börze 2010. március 17-én, 18 órától a Corinthia Grand Hotel Royalban, az Erzsébet körút 43-49. szám alatt tekinthető meg. A látogatók több mint 15 hazai és nemzetközi egyetem MBA programjáról kaphatnak részletes információkat. A www.topmba.com/mba_fairs oldalon regisztrálók részére a rendezvényen való részvétel ingyenes.

A rendezvénysorozat tavalyi Budapesti állomása nagy érdeklődésre tett szert a magyar MBA aspiránsok körében, a börzén mintegy ötszázan vettek részt. Idén a rendezvényre ellátogatók több mint 15 vezető nemzetközi üzleti iskola képviselőivel léphetnek kapcsolatba. A résztvevők között ott lesz Európa tíz legjobb üzleti iskolája közül például az SDA Bosconi és az IE Business School, de a jelöltek találkozhatnak az EDHEC (Franciaország), a GISMA (Németország), a WU Executive Academy (Ausztria), valamint a tengerentúlról pedig a Duke University illetékeseivel is.

David Bach professzor, az IE Business School dékánja elmondta: "Az IE jövőképe a XXI. századi menedzsmentről a vállalkozói szellemet, a globális szemléletmódot és a sokszínűséget helyezi előtérbe, mint az állandó innováció forrásai. A QS World MBA Tour segít számunkra megtalálni azokat a leendő MBA-jelölteket, akik fel szeretnék fedezni a vállalkozói gondolkodásmódban rejlő erőt."

A QS World MBA Tour tanfolyambörze lehetőséget kínál arra, hogy az érdeklődők személyesen találkozhassanak a világ legjobb egyetemeinek munkatársaival, volt növendékeivel és informális környezetben tegyék fel kérdéseiket. Fiatal, pályakezdő diplomások és tapasztalt vezetők egyaránt hasznos információkat kaphatnak a különböző oktatási programokról, ösztöndíjakról és egyéb finanszírozási lehetőségekről.

"A részvételünk nagyban segít megnövelni a CEU márka és az általunk kínált programok ismertségét. Ez a rendezvény kiváló alkalom arra, hogy a leendő pályázókkal személyesen is találkozhassunk," nyilatkozta Vági Andrea, a CEU toborzási vezetője.

Tavaly a QS World MBA Tour mintegy 65 ezer látogatót vonzott világszerte, s az ő megkérdezésükkel egy átfogó felmérés készült az MBA-jelentkezők hozzáállásáról és terveiről. A QS TopMBA Applicant Survey kimutatta, hogy a jelentkezők érdeklődése érezhetően megnőtt azon iskolák iránt, amelyek a vállalkozásra és a CSR-re specializálódtak (Európában az előbbit 40% említette mint őt érdeklő területet, az előző évi 32%-hoz képest, míg az utóbbi iránt majdnem megduplázódott az érdeklődés).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"A vezető iskolák mind figyelemmel kísérték a QS felmérését, mely megmutatja, hogy mi érdekli az MBA-pályázókat," mondta Ross Geraghty, a TopMBA.com és a TopMBA Career Guide vezető szerkesztője. "Ők profik abban, hogy új elképzeléseket nyújtsanak a jövő nemzedék üzleti oktatásában."

Az MBA (Master of Business Administration) egy posztgraduális menedzsmentvégzettséget adó képzés. A QS World MBA Tour a világ legnagyobb MBA karrier és oktatási szakkiállítása, amely a világ több száz üzleti iskoláját mutatja be 35 országban minden évben, s melynek tavaly 65 ezer látogatója volt.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?