7 °C Budapest

Milliárdos végkielégítések a Magyar Közútnál

Pénzcentrum
2009. november 24. 09:17 1 perc

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 172 fővel csökkentené vezető beosztású alkalmazottai számát, ez azonban közel 900 millió forintjába kerülne. A két vezérigazgató helyettes elküldése 108 millióba került - írja a Népszabadság.

Az MK alapító okiratát szeptemberben módosították, ott mondták ki, hogy a vezérigazgatónak legfeljebb két helyettese lehet. A nyár végén kinevezett vezérigazgató, Zsupponits Jenő első körben így két megörökölt helyettesétől miniszteri utasításra vált meg.

A 108 millió forintos végkielégítés 1,7 év alatt térül meg a vállalatnak. A vezérigazgatóság igazgatói pedig főosztályvezetőként dolgoznak a jövőben, ami bérüket azonban nem érinti.

Az átszervezés további 45 millió forintot emészt fel: a projektigazgatóság is megszűnik, az oktatási és emberierőforrás-menedzsment osztály összeolvadása is 6,2 millió forintot visz el, ugyanakkor egy új osztály is létrejönne a központi programok lebonyolítására.

12 vidéki igazgatóságot bezárnának, a 7 regionális igazgatóságtól pedig szintén elküldenék az igazgatókat és azok közvetlen munkatársait.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A 172 vezető beosztású elküldése összesen 829 millióba kerülne. Erről azonban a közlekedési tárca vezetőjének kell döntenie, hogy megéri-e végrehajtani.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?